Közelről a Budapest Design Map 2017

A július 20-i adás tartalmából
 

Óriási károk keletkeztek az elmúlt hetek erdőtüzei miatt a dalmát tengerparton. Húsz helyen égtek az erdők, több ponton csak nagy küzdelem árán tudták megfékezni a lángokat. A mezőgazdasági károk enyhítésére 20 millió eurós keretet különített el a horvát szaktárca. A szárazság és a forróság miatt továbbra is tűzgyújtási tilalom van érvényben, aki ezt megszegi, komoly bírságra számíthat. Kránitz Balázs összeállítása.

Hallgassa meg!

Hogyan fizethetnénk jobb és megbízhatóbb úthálózatért úgy, hogy az a közlekedők számára igazságos, a gazdaságnak és a környezetnek pedig kedvező legyen? Erre a kérdésre várták a válaszokat a Wolfson Közgazdasági pályazaton, amire a 27 éves, Raccuja Gergely is beküldte munkáját  – a 120 induló közül pedig az övét ítéle a legjobbanak a zsűri. Ez a díj a közgazdasági Nobel után a legnagyobb pénzjutalommal járó elismerés. A Londonban élő Raccuja Gergelyt Nagy Nóra utol érte telefonon.

Hallgassa meg!

Az utóbbi hónapokban többen is fölvetették, az ún. egynapos vagy ambuláns szülés igényét és lehetőségét. A kismama világra hozza gyermekét, majd még aznap hazamegy, ha nincsenek komplikációk. Ez látszólag egyszerű feladat, de ha kicsit közelebb megyünk a helyzethez, kiderül milyen sokrétű a feladatai vannak az orvosnak, szülőnek és intézményeknek. Németh Gábor szülész professzort, a szegedi Női klinika igazgatóját Tráser László kérdezte.

Hallgassa meg!

Európa legismertebb divat- és életmód magazinjainak címlapjain és vezető divatanyagaiban szerepeltek kollekcióik. De ők készítették például a magyar csapat 2016-os olimpiai formaruháját is. A USE Unused márkát az ország egyik legsikeresebb és legnépszerűbb divatmárkájaként tartotta számon a szakma, néhány héttel ezelőtt viszont meglepő bejelentést tett a két alapító: 13 év után megszüntetik azt. Tóth Andrással, az egyik alapítóval beszélgetett Nagy Nóra.

Hallgassa meg!

Egy friss kiadvány, ami Budapest designer műhelyeit, bemutatótermeit gyűjti össze. A napokban jelent meg a Budapest Design Térkép, Mayer Kitti designteoretikussal beszélgetett Nagy Nóra.

Hallgassa meg!

Egéretológia. Vajon hogyan hat a zene az egerek társas és egyéni viselkedésére, közérzetére? Az Állatorvosi Egyetemen Fekete Sándor György vezetésével állatkísérletek folynak, melyek során Mozart és Bach egy-egy művét hallgatják meg az egerek és patkányok. Az eredetit és az öt oktávval megemelt, tízszer gyorsabb változatot. Két héttel ezelőtt az állatok hallásáról már kérdeztük a professzort, most az eredményekről számol be Bak Anitának.​

Hallgassa meg!

Újraindult a százhúsz éves salgótarjáni tűzhelygyár képzőművészeti műhelye. Palócföldön legrégebbi nyári művésztelepe a zománcművészeti alkotótábor, ahol az alkotók a kemencék, festékmalmok és szárítók közelében hozzák létre műveiket. Az elkészítéséhez pedig a lemeztáblákat, a festéket, a nagyméretű tűzzománc alkotások kiégetésének a lehetőségét a kezdetektől támogatásként kapják meg a gyártól. Tarnóczi László riportja.

Hallgassa meg!

Közelről – Kossuth – Július 20., csütörtök, 15:35

Szerkesztő: Nagy Nóra – Kránitz Balázs
Műsorvezető: Süveges Gergő
Gyártásvezető: Rácz Szilvia
Hangmester: Toman Sándor
Munkatárs: Rozbora Zoltán

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább