180 perc: Roham az albérletekért

A július 28-i adás tartalmából
 

Balogh László, az ingatlan.com gazdasági szakértője – Pénteken közli a KSH a lakásépítések és az építési engedélyek első féléves adatait – hogyan áll az új lakások eladása?; A ponthatárok kihirdetése után indul a roham az albérletekért.

Hallgassa meg!

Molnár Zsolt, az MSZP elnökségi tagja, a Nemzetbiztonsági Bizottság elnöke – Botka László szerint ő a párt árulója.

Hallgassa meg!

Simon János politológus –  Belharc az MSZP-ben – hogy lesz ebből választási készülődés; Összefoghat az LMP és Gémesi György pártja.

Hallgassa meg!

Tanács-Mandák Fanni, a Külügyi és Külgazdasági Intézet szakértője – Az olasz kormány 2017-ben 4,2 milliárd eurós (1300 milliárd forint) ellátási költségekkel számol az illegális bevándorlókkal összefüggésben; Olaszországba látogat Martin Schulz, a német szociáldemokraták kancellárjelöltje.

Hallgassa meg!

Boros Imre, közgazdász – Európa és a szolidaritás gazdasági szempontból – német cégek szerepe, Uniós támogatások nyugati cégekhez kerülése; az osztrák kancellár nyilatkozata az Uniós források megvonásáról.

Hallgassa meg!

Mátrai Zoltán, az Év Agrárembere Díj alapítója – Jakab István MAGOSZ elnök fővédnökletével keresik Magyarország legszebb birtokát.

Hallgassa meg!

Kubik Anna Kossuth-díjas színművész, a tábor egyik szakmai vezetője – VII. Székelyföldi Varga Sándor Verstábor.

Hallgassa meg!

Korpás Éva – Gasztro – Nyíregyháza

Hallgassa meg!

180 perc – Kossuth – július 28., péntek, 6:00

Műsorvezető: Kocsis Éva 

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább