Közelről a VI. Egri Nemzetközi Alkotó- és Művésztelep

Az augusztus 10-i adás tartalmából.
 

Tegnap délután megkezdődött Budapesten a 25. Sziget fesztivál, Európa egyik legnagyobb könnyűzenei eseménye. Bár a Szigeten a legtöbben elsősorban a zenei produkciók iránt érdeklődnek, a fesztiválozók napközben számos kulturális program közül is válogathatnak, idén is van például Múzeumi negyed, ahol több mint 10 kulturális intézmény szólítja meg a fiatalokat. A néhány hét múlva rekonstrukciós munkák miatt ideiglenesen bezáró Iparművészeti Múzeum például egy hatalmas kupolával érkezett.  Koren Zsolttal, a múzeum főigazgatói sajtóreferensével beszélgetett Nagy Nóra.

Hallgassa meg!

Árvíz sújtotta 2005-ben a vajdasági Bánát román határ menti falvait: Módost, Káptalanfalvát és részben Párdányt. Azután húszmillió euróból összesen 365 új ház épült. Ennek ellenére sokan elköltöztek és több új ház is üresen maradt. Sokat mára benőtt a gyom is. Az alig ötven lakosú Káptalanfalvát most uniós támogatásból, közmunkával próbálják életben tartani. Sánta Zoltán összeállítása.

Hallgassa meg!

Idén minden eddiginél több, tizenhét nemzetközileg ismert művész vesz részt a VI. Egri Nemzetközi Alkotó- és Művésztelepen. Az Egri Pinceszínház már hatodik alkalommal rendezi meg a művésztelepet, ahol idén az eddigieknél is több orosz művészt, de például ukrán és horvát művészt is köszönthetnek a népes csapatban. Az alkotás öröme mellett testközelben is bemutatják, hogyan készül egy-egy kép: augusztus 9-én este 9 órától a Dobó téren közös festésre hívják az arra sétálókat. Az eladott művekből pedig a Szalaparti Gyermekotthont támogatják. Pilisy Csenge riportja.

Hallgassa meg!

Két éve nyílt meg a világ ötödik Beatles Múzeuma Egerben. Peterdi Gábor és Molnár Gábor évtizedek óta gyűjtik a Beatleshez kapcsolódó hangzóanyagokat és relikviákat, ezeknek ad végre méltó helyet a múzeum, amely a zenekar híres Abbey Road című albuma után – Egri Road névre hallgat. Azóta nem csak gyűjtők és kutatók fedezték fel a múzeumot, hanem rendhagyó ének és történelem órákat is tartanak ott. Pilisy Csenge riportja

Hallgassa meg!

Okospadok Budapesten. A Városháza téren az elmúlt hetekben olyan padokat telepítettek, amelyeknek felszínébe mobil eszközök töltésére alkalmas csatlakozókat építettek be. A szükséges elektromos áramot pedig energiatermelő térburkolatok biztosítják. A cég néhány hete mutatta be termékét a Kazah fővárosban megrendezett világkiállításon. Erről is beszélgetett a Platio vezetőjével, Ilyés Miklóssal Nagy Nóra.

Hallgassa meg!

Felhám, irha, bőralja – a bőrünk felépítésének hármas szerkezetével talán tisztában vagyunk. De vajon mi a feladata az egyes rétegeknek? Milyen vastagak? Hol helyezkednek el az anyajegyek vagy a szőrtüszők? Melyik réteg felel az izzadásért? És hogyan újúl meg a bőr? Kuroli Enikőt, a Semmelweis Egyetem Bőrklinikájának patológus szakorvosát Bak Anita kérdezi.

Hallgassa meg!

Revitalizálják Zalaegerszegen a Zala folyó mintegy 1,5 kilométeres szakaszát. Vizet bocsátanak a holtágakba, gyalogos és kerékpáros hálózatot építenek ki, de játszótér és fitness park is létesül majd a 350 milliós program keretében, ami a Zöld Zala-part nevet viseli. Rikli Ferenc Balaicz Zoltánnal beszélgetett.

Hallgassa meg!

Közelről – Kossuth – Augusztus 10., csütörtök, 15:35

Szerkesztő: Kránitz Balázs
Műsorvezető: Kránitz Balázs  
Gyártásvezető: Rácz Szilvia
Hangmester: Kocsis Tamás
Munkatárs: Horváth Zsolt 

Tovább a műsoroldalra  >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább