Közelről az Informatikai Biztonság Napja konferencia

A szeptember 20-i adás tartalmából.
 

Hogyan kapcsolódik össze a kiberbiztonság és a mesterséges intelligencia? Erre a kérdésre is keresi a válasz a ma kezdődő Informatikai Biztonság Napja nevű konferencia. Az eseményt évek óta mindig szeptember közepén tartják, a IT szakma fontos képviselői pedig mind jelen vannak – de nem csak ebből a szférából érkeznek idén szakemberek a két napos konferenciára. Keleti Arthurt, az ITBN alapítóját, főszervezőt Nagy Nóra kérdezte.

Hallgassa meg!

Rendszeresek voltak a tüntetések az elmúlt években a római repülőtéren az olasz nemzeti légitársaság megmentése érdekében. Az idei nyáron is akadt olyan demonstráció, ami miatt 200 járatot kellett törölni. Az egyik szakszervezeti vezető ő úgy fogalmazott, a dolgozók elvárják az államtól, hogy mentse meg a nagymúltú céget. Az olasz légitársaság továbbra is súlyos anyagi gondokkal küzd, mitöbb a csőd szélén táncol. Több cég érdeklődött az Alitalia különböző üzletágainak megvásárlása iránt, a válságban lévő olasz vállalatra októberig kell kötelező vételi ajánlatot tenni.  Az Alitalia 3 milliárd euró adóssággal küzd, helyzete pedig tovább romlott azután, hogy az Etihad légitársaság májusban kihátrált az olasz vállalat mögül. Kránitz Balázs kérdezte római tudósítónkat, Sárközy Júliát.

Hallgassa meg!

A helyiek összefogásával, önkéntes munkával hozzák rendbe a recski arborétumot. A növénykertet Jámbor Vilmos főhercegi kertész alakította ki az 1800-as évek végén, ahol megtalálható volt itt mammut fenyő, babérfa, ámorfa és paratölgy, messzi földről származó ciklámen, jázmin és a többezres rózsakert. A virágzó kertészet a történelem viharaiban szétzilálódott, szinte teljesen elpusztult. Ma az arborétumban 29 faj 570 egyede él. Most egy 10 millió forintos adományból és pályázatokból felújítják a sétautakat. A riporter Pilisy Csenge.

Hallgassa meg!

A legtöbb halálos áldozatot Mexikóvárosból jelentették, ahol mentők százai éjszaka is folytatják a kutatást a romok között. Több toronyház leomlott és a lakótömbök mellett egy óvodát is magába foglaló iskolaépület, egy gyár és egy szupermarket is van az összedőlt épületek között. A főváros egy kiszáradt tó fenekére épült, és a talaj sajátosságai miatt a rengés következményei ott súlyosabbak lehetnek, mint akár a tőle több száz kilométerre történt földrengés fészke felett. Juhász Árpád geológussal beszélgetünk most történtekről.

Hallgassa meg!

Nem hamburger, nem hotdog és nem mirelit krumpli. Ilyen és ehhez hasonló elnevezésekkel találkozhat az, aki betér a néhány hete működő NEMSZEMÉT street food bisztróba Székesfehérváron. Miben más és egyedülálló a különös nevű gasztrohely? Erre is válaszol a séf, Fekete „Schwarz” József. A riporter Nánási Gabriella.

Hallgassa meg!

Székesfehérvár a nemzeti emlékhelyen szeptember hétvégéin 3D animációs épületvetítéssel idézi fel az egykori koronázó templomot.  A különböző kőtöredékek 3D szkennelése után a maradványok a filmben újra életre kelnek, vagy úgy láthatjuk, ahogy máskor soha. Ehhez a Szent István Király Múzeum Régészeti kiállításában őrzött töredékeket használták fel a készítők. dr. Szabados Györgyöt, a múzeum történészét Nánási Gabriella kérdezte.

Hallgassa meg!

El tudnak képzelni egy olyan helyet, ahonnan játékmackók indulnak világ körüli utakra, s ahová élménybeszámolóikat küldik a távoli tájakról? Egy helyet, ahol öreg, megfáradt mackók lelnek menedékre? Ha nem, akkor látogassanak el a Szolnok és Martfű közti településre, Rákóczifalvára. A mackók a falu nagykövetei. A riporter Tarnóczi László.

Hallgassa meg!

Közelről – Kossuth – Szeptember 20., szerda, 15:35

Szerkesztő: Nánási Gabriella, Kránitz Balázs
Műsorvezető: Süveges Gergő
Gyártásvezető: Rácz Szilvia
Hangmester: Lajer Rita
Munkatárs: Fáczán Andrea

Tovább a műsoroldalra  >>>

Olvasson tovább