KERESÉS

Család-barát

Hétköznap 10:00

Minden hétköznap délelőtt tíz órától, hétvégén pedig héttől 9 óráig a családokat érintő kérdésekkel, hasznos információkkal, szakértő vendégekkel, ínycsiklandó finomságokkal és receptekkel várja a nézőket a Dunán a Család – barát magazin.

Keressék, nézzék műsorunkat, melyben olyan hétköznapi témákat boncolgatunk, melyek a család minden tagjának hasznos információt nyújthat a babaszobától a kamaszpanaszon - és a párkapcsolati problémákon keresztül egészen a nyugdíjas léttel kapcsolatos kérdésekig.

Tanácsot adunk testi-lelki panaszaikra, utánajárunk, hogy miként őrölnek a közigazgatás malmai, elkísérjük Önöket heti bevásárló körútjukra. Baba-mama rovatunkban hasznos tippeket adunk az édesanyáknak, megoldást keresünk a bölcsődei, az óvodai és a sulival kapcsolatos gondokra. Léleklencse rovatunkkal pedig rendhagyó módon, a családok mindennapjaiba is betekintünk és igyekszünk segítséget nyújtani a hazai szeretetszolgálatok bevonásával nézőinknek egy-egy nehéz élethelyzetben, mely mankót jelenthet sok család számára. Ötletsarkunkból hasznos ötleteket meríthetnek otthonuk díszítéséhez, konyhákban pedig egészséges, finom ételek receptjét kínáljuk séfek, sztárok és háziasszonyok segítségével. Emellett kellemes szabadidős programokat, illetve felfedezésre váró hazai tájakat ajánlunk! Mindennapi pszichológia rovatunkban lelki titkaink nyomába eredünk. Illemtan rovatunkban a napi etikettről hallhatunk, kicsit másképp.

Hétvégi műsorainkban, elsősorban a családokhoz szólunk és alaposabban bemutatunk egy-egy népszerű családot vagy az ünnepköröket járjuk körül. A legkisebbekhez Mesekuckó rovatunk szól szombaton és vasárnap, a család többi tagját pedig tornázni hívjuk neves sportolóink közreműködésével!

A 2014 – es évadban korábbi megszokott rovataink mellé újak is társulnak! Hétfőn, Közlekedik a család rovatunkban egy- egy jó tanáccsal szolgálunk a közlekedő családoknak. A Bakiparádéval bizonyítjuk, hogy a képernyőn sem megy minden olyan egyszerűen. Azt, hogy a gyerekek mit gondolnak az élet nagy dolgairól, kedden, Gyerekszáj rovatunkból ismerhetik meg. Aki pedig szereti a hasát, bátran kapcsoljon ránk! Hírességek főzőkanállal rovatunkban minden héten csütörtökön más sztár főz nekünk valami finomat. Aki táj jellegű ínyencségeket kóstolna, a Régiók ételei elnevezésű rovatunkból, minden pénteken megtudhatja, mit főznek az ország távol eső szegleteiben. Ha jól laktunk, jöhet egy kis mozgás, például tánc! Csütörtökönként Társastánc rovatunkban Südi Iringó ad táncleckéket! Akit álmai alakjától azok a fránya kilók választanak el, bízza magát a Család-barátra! Hétről-hétre fogyókúra tippeket ajánlunk minden szerda délelőtt! Ha a vágyott alak megvan, fel is öltöztetjük! Stílustanácsokkal szolgálunk minden korosztály számára ugyanaznap! Hogy élményeiket, családtagjaikat profi módon örökítsék meg, ebben pénteki Fotósarok rovatunk segít Önöknek!

Ne feledjék! A Család-baráttal játszani is lehet! Napi játékainkkal, és felhívásainkkal izgalmas és praktikus ajándékokat nyerhetnek!

Műsorvezetőink: Novodomszky Éva, Kurucz Éva, Dióssy Klári és Gaskó Balázs. Melléjük, a korábbi évekhez hasonlóan hétköznap ismert művészek, sportolók szegődnek, hétvégenként pedig a családtagok veszik át a társ műsorvezetők stafétáját.

Ha tehetik, tartsanak velünk a hét minden napján!

Adás: hétköznap 10:00, Duna / hétvége 7:30, Duna
Ismétlés: Hétköznapi műsoraink ismétlését a Duna Worldön 23:20-tól tekinthetik meg. A hétvégi adások ismétlését eltérő időpontban - szombati 23:15-től illetve vasárnapi 23:25-től -  tekinthetik meg ismét, a Duna Worldön.

Adások

121. részCsalád-barát
2016.május.03 10:10
01:20:04
120. részCsalád-barát
2016.május.02 23:24
01:23:00
120. részCsalád-barát
2016.május.02 14:23
01:23:00

Cikkek

A Gyógyteákról a Család-barátban

2016. május 03.

Család-barát: Mindent a stroke-ról

2016. május 02.

Anyák napi köszöntő a Család-barátban

2016. május 01.

Műsorvezetők

Novodomszky Éva
csaladbarat@mtva.hu
Kurucz Éva
csaladbarat@mtva.hu
Gaskó Balázs
csaladbarat@mtva.hu

Receptek

Zsályás csirkemell érmék gőzölt, vajon futtatott zöldspárgával, kéksajt mártással

2016. május 03.

Epres pite

2016. május 02.

Marcipános szív

2016. május 01.

Zöld saláta pirított zöldségek

2016. április 27.

Fotógaléria

21 kép
Esküvői szertartás élőben
32 kép
7-ik születésnapját ünnepelte a Család-barát
15 kép
1500. adását ünnepelte a Család-barát
8 kép
Életképek a Család-barát stúdiójából