KERESÉS

Fölszállott a páva

FÖLSZÁLLOTT A PÁVA – 2015 a gyermekeké! Az MTVA és a Hagyományok Háza közös népzenei és néptáncos tehetségkutató műsorának harmadik évadában több mint kétezer 6 és 14 év közötti ifjú tehetség állt a szakmai zsűri elé. Szeptember 4-től, nyolc pénteken át, 20:30-tól a Duna Televízió sugározza a nyári területi válogatásokról készült filmeket, melyek végén az is kiderül, hogy kik jutottak el a nyári balatoni páva táborba, azaz mely  48 produkcióval találkozunk majd az élő adásokban. A látványos produkciók mellett pedig teret engedünk a gyermeki léleknek is. Megtudhatjuk, hogy hogyan kell viselkednie a fiúknak, mi a lányok feladata, hogyan lehet legyűrni az iskola okozta stresszt, és hogy miért jelent katasztrófát napközisnek lenni, főleg akkor, ha az „ember” kamaszodik…

Fotógaléria

6 kép
Fölszállott a Páva sajtótájékoztató

Együttműködő partner

Hagyományok Háza

Elérhetőségek

e-mail:
kozonsegszolgalat@mtva.hu

tel.:
+36 1 759 5050

1037 Kunigunda útja 64.