Napközben: Női önvédelmi tanfolyamok és eszközök

A Napközben január 21-i adásának témái:

Női önvédelmi tanfolyamokról és eszközökről lesz szó az első félórában. Sokan azt hiszik, hogy ha magukkal visznek valamilyen védekező spray-t, jól felkészültek egy esetleges támadásra. Pedig ez nem így van, a nők ugyanis szinte sosem tanulják meg, hogy a támadásra támadással és ne visszavonulással, védekezéssel reagáljanak. A spray így aztán gyakran a támadónál köt ki, a megtámadott meg lehet, hogy rosszabbul jár, mintha üres kézzel sétált volna. A megoldás a testhasználat megtanulásában rejlik, és bizony képesnek kell lenni komoly sérülést okozni, mondjuk egy másik ember szemét kinyomni, ha a szükség úgy hozza.

Hallgassa meg!

Második témánk a sítáborok biztonsága. Elég nehéz 30-40 különböző sítudású gyerek biztonságára ügyelni, pláne, ha már nem is egészen gyerekekről, hanem tizenévesekről van szó. Hogy mégis, hogyan oldható meg, erről hallanak majd fél 10 és 10 között.

Hallgassa meg!

10 óra után megpróbáljuk kideríteni, hogy a téllel együtt az influenza is elmarad-e idén, fél 11-kor pedig egy téli hungarikum, a disznóölés kerül majd szóba. Az apropót az adja, hogy most hétvégén volt a nemzetközi böllérverseny Napkoron. Megtudhatjuk majd, hogy milyen a hagyományos disznóvágás és mit lehet ebből megőrizni a mai higiénés és uniós elvárások mellett.

Hallgassa meg!

Videó ajánló

Olvasson tovább