Egyéb

"Tegyük divatossá a csángókat!"

Szombaton tartják a XVIII. Csángó Bált a budapesti Petőfi Csarnokban. Az idei rendezvény fő témája a csángó menyegző lesz. A szervezők igazi különlegességekkel készülnek, és az odalátogatók részesei lehetnek egy igazi csángó lakodalomnak is.

A Székelyföld mellett élő vagy onnét származó csángók egyedülállónak számítanak a világ magyarságának térképén, nincs még egy ilyen archaikus jegyeket hordozó magyar közösség. Létüket azonban régóta veszélyeztetik a román állam asszimilációs kísérletei. Istók Pál, a Csángó Bál egyik szervezője az M1 Ma reggel című műsorában kifejtette, céljuk a bállal felhívni a figyelmet ezekre a csángókat érintő kedvezőtlen társadalmi és gazdasági folyamatokra, illetve támogatókat gyűjteni a megmaradásukat, felemelkedésüket célzó erőfeszítésekhez. „Egyszóval: divatossá szeretnénk tenni a csángókat”-fogalmazott Istók Pál. Hozzátette, abban bízik, hogy ha a moldvai és a gyimesi csángó magyarok viseleteit, szokásait, zenéjét, táncait és páratlanul gazdag népművészetét az emberek szélesebb körben megismerhetik, akkor nagyobb figyelem irányul majd az említett problémára.

Budapest, 2013. február 9.

Diósi Felícia, aki szintén közreműködik a rendezvény lebonyolításában, elmondta, a bál résztvevőit már a bejáratnál vendégváró pálinkával és kaláccsal kínálják majd. A színpadi műsorban közreműködnek a lakodalmas hagyományokat jól ismerő gyimesi és moldvai idős hagyományőrzők, fiatalok és gyerekek, de fellép mások mellett Berecz András ének- és mesemondó, Petrás Mária énekes és keramikus is.

A csángó magyarok hagyományos budapesti fesztiválja egész estés – tizenkét óra hosszat tartó -, párhuzamosan futó programokból álló rendezvénysorozat lesz. A színpadi műsort több helyszínen zajló táncház, koncertek, énektanítás követi majd. A szervezők fontosnak tartják, hogy a csángó kultúra egyes területeit a kortárs művészetek eszközeivel is bemutassák, ezért a rendezvényen Ádám Gyula fotóművész a csángó magyarok mindennapjait bemutató képeit is megtekinthetik.

Videó ajánló

Olvasson tovább