Furik Rita

Furik Rita – viseletes szaktanácsadó

Koreográfus-rendezőként, viselet és jelmeztervezőként – ahogy ő fogalmaz: „gondolkodóként” vesz részt a Kárpát-medence szellemi, kulturális életében, legjelentősebb amatőr műhelyeiben és hivatásos együttesekben. A gyűjtések, a néplélek világának, érzelmi tudatának feltérképezése és annak aktualizálása végleg meghatározták alkotói útját.

Szándéka a ma embere lelki világának megismerése, érzelmi tudatának felfrissítése a tradíciók megtartó erejével és ezen aktuális tartalmak átmentése a következő generációnak.

Alkotásai 1986 óta rendszeresen szerepelnek az Országos Gyermek és Felnőtt Néptáncantológián. Az Örökség Országos Gyermek Népművészeti Egyesület Alkotói Nívódíját 2001-ben kapta meg. 2010-ben a Legjobb zenei összeállítás díját kapta az Erdélyi Hivatásos Együttesek Találkozóján.

Legújabb munkája: a Magyar Állami Népi Együttes Hajnali Hold című darabjának koreográfusa és jelmeztervezője.

Fölszállott a páva – egy mondat a versenyzőkhöz…

„Tisztelem és szeretem Őket, a most bemutatkozó generációt. Magával ragadó tehetségük és nyitottságuk, emberséggel párosulva engem is magával ragadott. Felemelő érzés, hogy teljes hittel tárják fel előttünk legintimebb önmagukat, (ami nem divatos napjainkban, csak bulvár szinten). Jelenlétemmel mindent megteszek azért, hogy rajtuk keresztül mindenkihez eljusson az évezredes tiszta üzenet! ” Furik Rita

 

 

(Fotó: Farkas József)

Videó ajánló

Olvasson tovább