Fölszállott a páva - 2018 Felkészítő mesterek

Szűcs Gábor

Szűcs Gábor – a néptáncegyüttes kategória felkészítő mestere

Néptáncpedagógus, koreográfus. A néptánccal 1977-ben kezdett el megismerkedni a Jászság Népi Együttes egyik utánpótláscsoportjában. 1982-ben került a felnőtt együttesbe, amelynek az óta is a tagja. 1985-ben a gimnáziumi érettségi után a Déryné Művelődési Központban a gyermektánccsoport oktatója lett. Több rangos kitüntetést és elismerést kapott eddigi pályafutása alatt.

1991-től a Jászság Népi Együttes tánckarvezetője, 1996-óta pedig művészeti igazgatója és vezetője. A jászberényi Árendás gyermek táncegyüttes alapítója, amelynek 2004-ig volt vezetője. Nagy szerepe volt Jászberényben a Viganó Alapfokú Művészetoktatási Intézmény létrejöttében, ahol jelenleg, mint néptáncpedagógus dolgozik és közel 500 gyermek szakmai munkáját irányítja kollégáival együtt.

A Népművészet Táncos Mesterei Közhasznú Egyesület alapító tagja, a Táncház Egyesület Ügyviteli Bizottság tagja és a Martin György Néptáncszövetség Elnökségi tagja.

 

 

(Fotó: Farkas József)

Videó ajánló

Olvasson tovább