Nézze újra: Fekete Borbála

Nézze újra Fekete Borbála énekes harmadik elődöntős produkcióját!

 

A fiatal énekesnő azon szerencsések közé tartozik, akik beleszülettek a népzenébe. Édesapja Fekete Antal „Puma”, aki néptáncos karrierje után a hangszerkészítők mesterségét választotta. Később erdélyi népdalgyűjteményével vált híressé, mely több lemezen is megjelent, jelenleg pedig muzsikusként ismerik. Édesanyja az egri néptáncegyüttes tagja volt; bátyja, Fekete Márton „Kispuma” pedig brácsásként Zsikó Zoltán zenekarában játszik, így a versenyben Borbála vetélytársaként is szerepel. A budapesti lány Egerben töltötte általános iskolás éveit, ahol először néptáncot tanult, majd a zongora és az ének keltette fel érdeklődését. Ezután megjárta a váci Zeneművészeti Szakközépiskolát is, ahol népi ének szakon fejlesztette képességeit, és kamatoztatta gazdag zenei örökségét. Fekete Borbála jelenleg a Zeneakadémiára készül, a későbbiekben tanítani is szeretne. Célja, hogy még több tudást szerezzen a magyar népzenéről, és ezzel is bővítse énekes repertoárját.

Videó ajánló

Olvasson tovább