Napközben: visszaélések a szirénával

– Budapesten egyre több autó szirénázik a közlekedési dugóban. Előfordul, hogy a megkülönböztetett járműveken kívül már olyan jármű is használja a szirénáját, amelyen nincs is jelzés. Az amúgy is zsúfolt fővárosban mindez komoly stresszhatást jelent. Ki kaphat engedélyt arra, hogy szirénázzon, valóban szaporodnak-e a berendezést használók, a dugókban ügyeskedők, és mikor, milyen esetben indokolt a használata?

Hallgassa meg!

– Egyre népszerűbb a határon túli vagy külhoni turizmus. Felvidék, Erdély, Kárpátalja, Vajdaság. Mennyire könnyű az anyaországból odacsábítani a turistákat, vannak-e szervezett utak, milyen szolgáltatást nyújtanak a helyiek?

Hallgassa meg!

– Hiába a tiltás, a kutyafuttatók építése, a kutyapiszok eltakarítása még most sem európai szintű Magyarországon. Főleg Budapesten a lakók még mindig otthagyják a kutyapiszkot a zacskókkal felszerelt gyűjtők környékén is, ami főleg a turisták által főképp látogatott Belváros-Lipótvárosban szembetűnő. A szomszédok között is gyakoriak az ellentétek, amikor a másik kutyája a mi házunk elé piszkít. Hogyan lehet rávenni a kutyatartókat arra, hogy takarítsák el a kutyaürüléket, mi kell még ahhoz, hogy megváltozzon a szemlélet?

Hallgassa meg!

– Egyre több a zsánerszobor Budapesten. Kutyás szobor a Kossuth téri metróban, Pocakos rendőr a Zrínyi utcában, kutyás lány és kisherceg vagy kiskirálylány a korzón, Columbo és kutyája a Falk Miksa utcában. Barátságosabb lesz-e egy város ezektől a szobroktól, vagy netán komolytalanabb, itt is siker-e, ha gyereket, vagy állatot is ábrázol az alkotás?

Hallgassa meg!

Ezekre a kérdésekre is keressük a választ a Napközben keddi adásában.

Napközben – Kossuth – január 13., kedd, 9:00

Szerkesztő: Felszeghy Csaba
Műsorvezető: Banner Géza.

Korábbi adások >>>

Olvasson tovább