Egyéb

Húzd csak prímás - Szalai Antal cigányzenekara

Ezen a héten Szalai Antal és cigányzenekara mutatkozik be a Húzd csak prímás című Dankó Rádiós műsorban 

Szalai Antal cigányzenekara önálló műsoraival a magyar népzene hagyományainak értő ápolója, a népművészetből táplálkozó romantikus muzsika, s avatott feldolgozások népszerűsítője. A zenekar repertoárja így igen széles: egyaránt megfér benne a reformkor nemzeti verbunkos zenéje, a hagyományos csárdás muzsika, a népdalfeldolgozás. A zenekart kiváló képzettségű muzsikusok alkotják, akik egyaránt képesek magas színvonalon megszólaltatni a népszerű cigányzenét, Lehár Ferenc, Kálmán Imre világhírű operett slágereit. Széleskörű repertoárja révén bármilyen válogatással mutatkozzék be, minden műfajban igényesen csiszolt zenekari hangzást, nagyfokú virtuozitást élvezhet a közönség.

Szalai Antal zenész családból származik. Tizenhat évesen került a Honvéd Együtteshez, majd 1969-től a népi zenekar vezetőprímása. Zenekara Pályafutása alatt a zenekar Magyarország legnépszerűbb zenekarává, Szalai Antal pedig a leghíresebb prímások egyikévé vált. Szalai Antalt 2005-ben Liszt-díjjal tüntették ki. Magas szintű munkájukat több mint 20 nagylemez jelzi, ezeken a zenekar nemcsak híres énekesek kísérőjeként szólal meg, hanem zenekari és szólóalbumokon is bemutatkozik.

Felvételeik a Húzd csak prímás műsoraiban is rendszeresen hallhatók.

Vissza a műsor oldalára>>>

Videó ajánló

Olvasson tovább