Petőfi Dj - Monkeyneck

Monkeyneck, azaz Rochlitz Tamás élete kölyökkora óta a zenéről szól, zenélt klasszikus nagyzenekarban és rapbandában is, aztán a tört elektronikus zene felől fordult az egyenesebb zenék világába. Itthon olyan előadók produceri munkáját segítette már, mint Andro, Judiey Jay, vagy éppen Marge, akivel jelenleg is új anyagon dolgozik. Ebből is látszik, hogy mennyi különböző hatás és stílus alakítja hangzásvilágát.

A Monkeyneck-zenék alapvetően a deephouse-ból indulnak, a klasszikus house értékek mentén építkeznek, lüktető mélyek és fülbemászó vokál jellemzi őket. Olyan életérzés sugárzik belőlük, mintha Budapest nem folyómenti-, hanem tengerparti nagyváros lenne.
Miután 2013-ban ledobta „Hey Boy” című nyári rádiós bombáját, remixberkekben is egyre ismertebb lett a Monkeyneck név, az XX, Lykkie Li vagy a Daft Punk szerzeményeire készült átiratok szép sikert arattak.

Tavaly hozta ki az undeground veterán Dizko Stu-val készített „I Want You” című dalt és a hozzá tartozó klipet, és 2014 volt a nemzetközi áttörés éve is: ekkor jelent meg a Soundcloudon az ausztrál Chet Faker „I’m Into You” című dalának a remixe, ami nemrég lépte át az 1 milliós hallgatottságot, és Robin Schulz, Odesza, Klingande vagy Bakermat szetjeiben is az egyik első számú kedvencként találhatjuk meg.

Monkeyneck dj szetjei gondosan szelektáltak és ötletesek, a szórakozást szem előtt tartva sallangmentes és vegytiszta house-t kínálnak, a lágyabb deep-es ütemektől a feszesebb minimál darabokig.

Vissza a Petőfi Dj oldalára>>>

Olvasson tovább