Napközben: Érzelmi terror az iskolában

A Napközben június 10-i adásának tartalmából:

– Nemrég kiderült, hogy egy vidéki gimnázium tanára hosszú évekig, hatalmával visszaélve, érzelmileg terrorizálta diákjait. Az eset nem mindennapi, de egyetlen eset is elég arra, hogy egész felnőttkori viselkedésünket meghatározza egy rossz szakember nevelése. A megtorlástól félve pedig mind a szülők, mind a gyerekek hallgatnak, gyakran egy életen át. Mit tehetünk, ha hasonló visszaélésekkel találkozunk, miért vagyunk olyan szemérmesek, hogy évtizedek után is nehezen beszélünk a tanárok által okozott lelki sérüléseinkről, és milyen hatással lehet mindez a gyerek egészséges fejlődésére?

Hallgassa meg!

– Budapesten városszerte megkezdte a FŐKERT Nonprofit Zrt. a több, mint negyedmillió egynyári növény kiültetését. 2015 a „fény és a fényalapú technológiák” nemzetközi éve, a FŐKERT ehhez igazítja a motívumokat és formákat. Petúnia, begónia, pistike, kakastaréj, verbéna, bársonyvirág, és zsályafélék, összesen 250 fajta virág kerül a közterületekre. A belvárosi faültetéseknek azonban nem minden lakó örül. Mennyire érezzük jobban magunkat egy virágos nagyvárosban, milyen növényekkel lehet a legjobb hatást elérni, és ha szép is, vajon minden lakó örül-e a Lipótvárosban az ablaka elé ültetett fáknak?

Hallgassa meg!

– Régi képeslapokból nyílt kiállítás az Újbuda Galériában, a gyűjtő kerületi kiadványok képillusztrációjához keresett postai lapokat, miközben elfogta a gyűjtőszenvedély. A levelek még az 1930-as évekből származnak, a sokszorosítási technika időszakából. Üzenetek és üdvözletek a múltból. Használ-e még valaki manapság képeslapot, és hogyan alakul ki valakiben a gyűjtőszenvedély?

Hallgassa meg!

– A napokban lezárult a BRFK rajzpályázata, a nemrég indult Ifjúsági Bűnmegelőzési Magazinban. A versenyben társat kerestek Marcinak a kabalafigurának, rajzokat, festményeket és ötleteket vártak a kicsiktől. Mik a verseny tapasztalatai, milyen tanácsokkal szolgál a rendőrség a nyári szünetre, és milyen szempontok alapján szerkesztenek egy bűnmegelőzési újságot?

Hallgassa meg!

Napközben – Kossuth – június 10., szerda, 9:00

Szerkesztő: Felszeghy Csaba
Műsorvezető: Banner Géza

Korábbi adások >>>

Olvasson tovább