Egyéb

A tisztelet hangján az atyai jóbarátról

Dr. Erdő Péter bíboros emlékezett Schweitzer József főrabbira.

Önnek barátja volt dr. Schweitzer József országos főrabbi. Hol és mikor ismerkedtek meg?

Nagyon megtisztelő számomra, hogy mint atyai jóbarátomra emlékezhetek Schweitzer Józsefre. A kilencvenes évek folyamán ismerkedtünk meg, egy-egy egyházi tárgyaláson, ahol én hol egyedül, hol többedmagammal képviseltem a katolikus egyházat. Később hivatalos rendezvényeken, ünnepségeken is találkoztunk, ahol együtt léptünk fel. Végül pedig a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, ahol rektor voltam, egy jó együttműködés volt kialakulóban a Rabbiképző-Zsidó Egyetemmel. Amikor pedig kineveztek esztergom-budapesti érseknek, akkor ebben a szerepkörben is volt szerencsém vele, az ő integráló személyiségével találkozni. Gyakorlatilag ő a magyarországi zsidóságnak volt a megtestesítője, egy korporatív személyisége. Ez nagy szó, mert tudjuk, hogy milyen nehéz a közös képviselet dolga a történelemben. Nem véletlenül volt ő az utolsó, aki az országos főrabbi címet viselte. Országos tekintélye volt, vonatkozási pontot jelentett. Nagyon emlékezetes volt, Vizi Szilveszter akadémiai elnök kezdeményezésére létrejött beszélgetés a Húsvétról és a Pészachról., amelyet a Mindentudás Egyeteme keretében folytattunk. Akkor ezt nagyon profi módon készítették elő, több hetes kutatómunkával, anyaggyűjtéssel, nagyon komoly stáb állt mögöttünk, amely a részleteket is kidolgozta, az illusztrációktól kezdve, a Biblia tudományokon át a történeti utalásokig. Ám mindezeknek a munkálatoknak az eredménye ott, a nézők szeme láttára, egy nagyon érdekes, szinte egymást kiegészítő összhang volt.  Azt mondhatnám, aki végignézte azt az előadást, az egy katarzissal állt fel a tévé elől. Még akkor is, ha közben a sugárzás egy ideig, technikai problémák miatt egy ideig nem volt jól látható és hallható, ám végül egy nagyon jó műsor kerekedett ki belőle.

Én is keresgettem az Önök közös szereplései után, megtaláltam Schweitzer József 90. születésnapjára rendezett emlékülést, amit Ön szervezett. Megható volt az a szeretet, ahogy nyilatkozott róla, ez akkor többnek látszott atyai barátságnál. Tisztelte őt, mint szakembert, a korát, a tudását. Érdekes dolgokat mondott ott akkor, emlékszik még erre a rendezvényre?

Természetesen. Hálával és tisztelettel voltam iránta, azért is, mert ő személyesen és híven elkötelezett volt az igazság iránt. Amikor Apor Vilmos szerepéről vita bontakozott ki egy Rómában elhangzott szerencsétlen előadás után, amelyet valaki nem teljes körültekintéssel épített fel. Majd kiderült az, hogy Schweitzer József állásfoglalására, személyes tanúságtételére volt szükség ahhoz, hogy valóban Apor Vilmosról, az emberről, az üldözöttek megmentőjéről reális kép alakuljon ki. Ennek egyébként az ő boldoggá avatásában is nagy szerepe volt. Apor Vilmos a vértanú, aki szintén a fenyegetett életek, a nála menedéket kereső asszonyok és lányok védelmében áldozta fel az életét. Másik nagyon fontos része volt ennek a tanúságtételi sorozatnak, Salkaházi Sára boldoggá avatása. Budapesten, a Szent István bazilika előtti téren volt a szertartás 2009 őszén. Pont azon a szeptemberi napon, amikor este elkezdték a rádiók, a televíziók sugározni az úgynevezett Öszödi beszédet. A szertartás annyira felemelő volt és annyira megmozgatta Budapest lelkét, hogy a végén, a záróáldás előtt, Schweitzer József beszélt, elmondva azt, amit átélt, tanúságot tett arról, ami a negyvenes években történt, mind a szörnyűség, mind az embermentés oldalán. Ez akkor egy megtisztító erővel rendelkezett. Utána a bazilika alagsorában a fogadáson voltunk, ami emberi találkozások sorát hozta. Emlékszem arra, hogy berendeztünk egy kóser asztalt is, ám aki szállította az ételeket, az italokat, nem fogadott el ezért semmit, azt mondta, erre az alkalomra ez a természetes. Szóval Schweitzer Józsefnek a beszéde iránymutató volt, szinte összetörte ezt az emelkedett hangulatot a negatív hír és a politika zűrzavara. Ezek a jó emlékek a napi nyilvánosság felszíne mögött megmaradnak, aminek a hatása máig érzékelhető a magyar társadalomban. Ez is egy oka a hálának és a barátságnak. De mondhatnám azt is, hogy kiadtunk mi Vizi Szilveszterrel és Schweitzer professzor úrral egy hármas beszélgetőkönyvet. Ebben a könyvben mi nem a kereszténység és a zsidóság viszonyáról beszélgettünk, vannak ilyen könyvek Európa szerte, mi az emberi élet alapproblémáiról beszéltünk. Azt gondolom, ezekben a beszélgetésekben tudtunk olyat mondani, ami sikernek számít, hiszen több tízezer példányt tett lehetővé, sőt azóta németül is megjelent Berlinben. Azt gondolom, hogy egy nagyon jó irányba indultunk el a közös gondolkodásban, tanúságtételben.

Ezt hogyan lehet érteni?

Valami olyan érzés alakul ki az emberben, hogy együtt, alapvető mondanivalónk van minden ember számára.

A nagyon jó együttműködés során az idősebb és az ifjabb testvér között, nevén nevezve, a zsidó-keresztény együttműködés területén egy nagyon pozitív hangulat alakult ki. Hogyan tovább most, amikor Schweitzer József már nincs közöttünk?

Rengeteg gyakorlati lehetőség van a nagy deklarációk és a nagy iránymutatások után, jönnek a hétköznapi feladatok, amelyekben szintén látszanak eredmények. Látok olyan, akár a vallási párbeszéddel kapcsolatos, akár a történelemszemlélet elmélyítésével kapcsolatos komoly erőfeszítéseket, amelyek előbb-utóbb átjárják a társadalmat, mint a kovász a tésztát. Látok olyan, évfordulókhoz kötött rendezvényeket, ahol a részvétel sok embert gondolkodásra ösztönöz. Látok egy olyan tendenciát, ennek egyébként sok köze van ahhoz, ahogy a katolikus világegyház miként kezeli ezt a kérdést, hogy lassanként a közös feladatokat és értékeket, a közös érdekeket – ezt a szó nemes értelmében értve – kezdjük kölcsönösen felismerni. Ez nagyon nagy szó, mert ez nagyon sokféle konkrétumban fejeződhet ki. Azt hiszem, Magyarországon egy megbékéltebb, nyugati világra jellemző atmoszféra alakulhat ki ezen a téren. Talán elmúlt az az idő, amikor nem lehet beszélni bizonyos dolgokról. Ez a magyarság szerepéről is sok mindent elmond, pozitív és negatív értelemben egyaránt. A magyarságértelmezésünkhöz is hozzájárul. Itt, ezzel kapcsolatban szeretném megint Schweitzer Józsefet kiemelni, ő ugyanis egy igazi magyar zsidó volt. Olyan ember, aki a veszprémi emlékeit, a régi zsidóság emlékeit hordozta, képviselte. Sosem felejtem el azt a vitát, ami a Rabbiképző zsinagógájáról és annak orgonájáról szólt, ő akkor azt mondta, ha a nagyszüleinknek ez jó volt, akkor miért kellene a hangszert kidobni? Én ugyan nem tudom a rituális előírásokat ezen a téren, de Schweitzer József szemléletéből éreztem azt az opciót, amit a hajdani magyar neológia jelentett. Én például nem tartom közömbösnek, hogy mondjuk Nagyváradon, a Körös partján a nagy zsinagógát lassan felújítják, lassan ott tartunk, hogy meg lehet látogatni. Az egy egészen más kulturális atmoszféra, azt érdemes meglátogatni, ez is a magyarságképhez tartozik. Ebben a tekintetben is értékes volt Schweitzer József szerepe.

Köszönöm a beszélgetést!

Videó ajánló

Olvasson tovább