Az a szép: Berki László

Berki László 1941. május 2-én született Budapesten. Muzsikus családból származott, édesapja 20 évig a Bura testvérek nagyváradi zenekarának karmestere volt. Berki László első zeneleckéit is tőle vette, majd a Fazekas Mihály Gimnázium zeneiskolájában tanult hegedülni. A Rajkózenekar munkájába középiskolai tanulmányait félbeszakítva kapcsolódott be, az együttesnek 1957-től vezető prímása volt. 1960-tól a Magyar Állami Népi Együttes zenekarának vezető prímása, 1985-ben a 100 tagú cigányzenekar egyik alapítója, művészeti vezetője, betanító karmestere és hangszerelője, a zenekar örökös tiszteletbeli művészeti igazgatója lett. Az egész világot bejárta, virtuóz előadásmódjával mindenhol tomboló sikert aratott, Japánban a világ legjobb muzsikusa jelzővel illették. 1970-ben jelent meg első önálló nagylemeze, ezután még 20 albumát adták ki, s mintegy 200 feldolgozását (verbunkosok, katonadalok, kesergők, csárdások, cigánydalok, népdalfeldolgozások, népies műdalokon alapuló cimbalomverseny, klarinétverseny, folklóron alapuló tánckísérőzenék) sugározta a rádió és a televízió. Több kitüntetéssel jutalmazták munkásságát, 1991-ben Platinalemezt kapott. A Liszt-díjat 1998-ban posztumusz kapta meg.

Egy kis ízelítő a műsorból:

Berki László Népi Zenekara — Üzenek majd néked
(Szerző: Ismeretlen szerző)

Hollay Bertalan & Berki László Népi Zenekara — Anyós nóta
(Szerző: Murgács Kálmán/Bagdy István)

Márkus Ilona & Berki László Népi Zenekara — Kék a szeme, tengerkék
(Szerző: Bányai Aladár/Sz. Nagy Endre)

Zala Tóth Erzsébet & Berki László Népi Zenekara — Leszakítják a rózsát a szagáért
(Szerző: Nádor József)

Pécsi Kiss Ágnes & Berki László Népi Zenekara — Árad a Tisza
(Szerző: Dóczy József)

Szántai Ildikó & Berki László Népi Zenekara — Két vén eperfa
(Szerző: Lévay Andor/Gát Ferenc)

Gaál Gabriella & Berki László és cigányzenekara — Nyírbátorban van egy asszony
(Szerző: Álgyay Géza/Pártos Jenő)

Tovább az Az a szép műsoroldalára >>>

Olvasson tovább