A Magyar Szórvány Napja a közmédiában

November 15-ét, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésének és egyben halálának évfordulóját 2015-től, a magyar parlament döntése értelmében a Magyar Szórvány Napjaként ünnepelheti minden magyar, határainkon innen és túl. E kiemelt jelentőségű napra természetesen a közmédia is szívügyként tekint. November 15-én, vasárnap egész napos tematikus műsorfolyammal igyekszünk felhívni a figyelmet a szórvány magyarság életére, lehetőségeire és helyzetére. Az M1, a Duna, a Duna World csatornákon, valamint a Kossuth Rádió műsoraiban és www.mediaklikk.hu-n is a szórványban élő magyarságé lesz ez a nap.

A tematikus napról

Műsorkészítőként azt tartottuk szem előtt, hogy minél több információt átadjunk a tömbmagyarságról leszakadó közösségekről. Azokról az emberekről, akik bizonyos értelemben elszigetelve élnek nemzettársaiktól, mégis őrzik identitásukat. A műsor készítése közben éppen ezért érdekes volt rádöbbenni arra is, hogy Budapesttől közel ezer kilométerre mit jelent egy-egy magyar szó – akár írott formában, akár élő szóban.

A Szórvány Nap kapcsán mindvégig azokkal dolgoztunk, akik ezeket a területeket a lehető legjobban ismerik: hét külhoni régióból több tucat határon túli tudósító készítette közel egy hónapon keresztül az anyagokat. A forgatások kapcsán közel száz riportot mutatunk majd be november 15-én. Negyven településről készítettünk bemutatkozó kisfilmet, miközben igyekeztünk feltérképezni azokat az embereket is, akik a szórvány területeken tesznek a magyarság fennmaradásáért. Róluk mintegy húsz miniportré készült, amelyekben nem csupán arcélek rajzolódnak ki, hanem a szórvány területek néhol felemelő, néhol csüggesztő hétköznapjai is.

Tematikus műsorunkhoz közéleti szereplők is csatlakoztak, akik nem csupán azt vállalták, hogy elutaznak a külhoni régiókba, de valamilyen módon mindannyian segítséget is nyújtottak a szórványban élőknek. Rátonyi Kriszta, a Petőfi Tv műsorvezetője Csángóföldre utazott, Rusz Milán és Benkő Péter színművészek egy különleges, Jávor Pál életét bemutató darabot visznek a Szerémségbe, Vadkerti Imre előadóművész egy nyitrai iskola életébe hoz szívmelengető fordulatot. Akik pedig budapesti stúdiónkban műsorvezetőként levezénylik a napot: Borbás Marcsi műsorvezető és Böjte Csaba ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója.

A tematikus nap műsorvezetői: Borbás Marcsi és Böjte Csaba testvér A tematikus nap műsorvezetői: Borbás Marcsi és Böjte Csaba testvér

Riportereink exkluzív tartalmakkal várják azokat is, akik nem csupán a képernyőkön, de az interneten szörfözve is kíváncsiak tartalmaikra. A www.mediaklikk.hu-n amellett, hogy élőben követhetik a televíziós közvetítést, az adásból kimaradt kisfilmeket, valamint a Magyar Szórvány Napján szerepet vállaló közéleti szereplők témával kapcsolatos gondolatait is megtalálhatják.

A Magyar Szórvány Napjához Ön is csatlakozhat. Nézőinket arra buzdítjuk, hogy november 15-ig küldjék el nekünk a hethatar@mtva.hu email címre azokat a fényképeiket, videóikat, amiket a külhonban, szórvány területeken készítettek.

A Magyar Szórvány Napja – november 15-én az M1-en, a Duna Televízióban, a Duna Worldön és a mediaklikk.hu-n.

Olvasson tovább