Pimaszul akarni az életet, mert szerelmesnek lenni jó!

Büchler András könyvajánlójában a legújabb magyar sikerről a Hajnali lázról beszélt.

– Lehetséges, hogy az újabb magyar könyvsiker, a Hajnal láz, Nobel díjat kap majd?
Ezt nem tudom megmondani, az biztos, hogy nagy sikere van a könyvnek.

– Mit lehet tudni róla?
Az író, Gárdos Péter filmrendező, amikor 20 évvel ezelőtt meghalt az édesapja, akkor megkapta a szülei háború utáni levelezését az édesanyjától. Gárdos Péter szülei, miután felszabadultak a koncentrációs táborból, Svédországba kerültek, ott nagyon sok olyan hely volt, ahol a táborokból felszabadult csontsovány emberek rehabilitációjával, gyógyításával, tanításával foglalkoztak. Ekkor közölte az édesapával az orvos, hogy csak pár hete, hónapja van hátra, mert olyan tüdőbaja van, ami akkor még gyógyíthatatlan volt. Ekkor jelentette ki Gárdos Miklós, az édesapa, hogy már pedig nem, nem fog meghalni. Fiatal, szerelmes akar lenni, ezért elkérte az ottani nyilvántartásból a Debrecen környéki lányok listáját. Kap 117 nevet és mindegyiknek levelet ír, alig huszonpár kilósan, hogy szeretne ismerkedni, de legalább levelezni, mert ő szerelmes akar lenni. Közel harmincan válaszolnak neki, ebből lesz végül lili, Gárdos Lili, Gárdos Péter édesanyja.

– Hogyan született könyv a levelezésből?
Gárdos Péter először megírta a forgatókönyv-változatot, végül a könyvet. Így most könyv és mozifilm is született a levelezésből, amit decemberben kezdenek vetíteni. A regény szeptember elején jelent meg, ez már 53 napja a magyar könyves sikerlisták élén van. Azt is elmondhatjuk, hogy gyakorlatilag ez az egyetlen magyar könyves siker külföldön, azt már kijelenthetjük, hogy 30 országban már biztosan megjelenik. Nemrégiben Németországban, Olaszországban jelent meg, jövőre jön Amerika, Anglia és folytathatjuk a sort.

– Hogy értik meg mondjuk Dél-Koreában ezt a könyvet, ahol az előzményeket nem ismerik?
Ennek a könyvnek pont az a legnagyobb erőssége, hogy ez nem egy hagyományos Holokauszt regény. Ez egy szerelmes regény, egy olyan regény, ami az élniakarásról szól, arról, hogy igenis újra lehet kezdeni, mert az emberekben van az a vágy, van olyan helyzet, amikor újra akarnak kezdeni. Gárdos Miklós és Lili egyszerűen szerelmesek akarnak lenni! Fiatalok, akik maguk mögött akarják hagyni a Holokauszt borzalmait, nem akarnak, nem tudnak azzal foglalkozni, amivel sokaknak sok éven át gondot okozott erről beszélni. Mert a szégyenérzet, a megalázottság miatt nem tudtak beszélni róla – ez egyébként sok más könyv témája. A hajnal láz egy szerelmes történet, egy zűrös-zavaros, lidérces történelmi helyzetben, lidérces helyzetekben, de ez alapvetően a szerelemről szól, olyan emberek életében, akik éppen menekültek, akik menekülttáborokban élnek. Sok aktualitása van ma is.

– Ezt a kötetet nyugodt szívvel megvehetjük a közelgő ünnepekre is?
Nagyon! A szerző szerint a regény főhőseiben van egy pimasz élniakarás, nem foglalkoznak azzal, ami körülöttük zajlik, egyszerűen csak szerelmesek akarnak lenni. Mindezt olyan kontextusban, ahol a saját zsidóságukkal nehezen birkóznak meg.

Köszönöm a beszélgetést.
Breuer Péter

Az interjú a 2015. szeptember 11-i Halljad Izrael! adásában elhangzott beszélgetés szerkesztett változata.

Halljad Izrael! műsoroldal >>>

Olvasson tovább