Kérdezni kell, hogy meglegyen a válasz…

Radnóti Zoltán rabbi, a Rabbitestület elnöke a hetiszakasz, valamint az munkái kapcsán is beszélt arról, hogy milyen is zsidónak lenni 2015-ben.

Hallgassa meg!

Legelőször arra vagyok kíváncsi, hogy mi mindent csinál mostanában, hiszen az újbudai körzet rabbi teendői mellett más elfoglaltságai is vannak.
Valóban két olyan munkám lett az utóbbi hónapokban, amit előtte a tanárom és mesterem, az áldott emlékű Deutsch Róbert végzett el. A Rabbitestületnek lettem az elnöke, ennek a feladata, hogy az összes magyarországi rabbinak a szavát érvényesítse valamilyen módon. Ez egy megtisztelő és nehéz funkció.

Mi a másik feladat?
A budapesti rabbiság igazgatói posztja, ez a gyakorlati munkát jelenti, a budapesti zsidóság életének szervezését, a vallási élet erősítését.

Ez mit jelent konkrétan?
Mondok példákat. Azok, akik a következő hetekben szeretne mezüzét, talitot, könyveket venni, az már megteheti nálunk az irodában. Rövidesen megalakítjuk a Magyarországi Kóser Tanácsot, járjuk majd a gyárakat, így lesz majd a termékeken a mi kósersági pecsétünk. Tehát ez egy gyakorlati munka, nagy kihívás, itt nagyon sokat kell dolgozni, de a cél az nagyon szép. Hasonlítható akár a mostani hetiszakaszhoz is, amely így kezdődik: „Elindult Jákob Beer Shevából, s ment Haram felé.” Azaz a Tóra megemlíti az elindulás helyét és a végcélt is. Nem szabad elfelednünk, hogy honnan indultunk, ahogy azt sem, hogy hova megyünk. Útközben mindig van lehetőség a javításra, ez a munkánk, ezt tesszük az összes többi rabbikollégával. Ezt mindenképpen szeretném kiemelni, ez nem egy one man show, nagyon szoros kapcsolatban vagyok dr. Frölich Róberttel, az országos főrabbival. Mindennap egyeztetünk, hogyan is tudnánk segíteni a magyarországi zsidóságon, a zsidó embereken. Mindezt úgy, hogy kijelöljük a célokat, ahova el szeretnénk jutni, megnézzük, hogy mi is van most. Mindehhez várjuk mindenkinek a tanácsait abban, hogyan is lehet Magyarországon még szebb, még virágzóbb zsidó életet csinálni.

Könnyű zsidónak lenni 2015-ben?
Sose volt könnyű zsidónak lenni, viszont nagyon szép. Ki kell próbálni, milyen az a zsidóság, amikor ezt a zsidóságot megélem. Például a saját konyhámban, mit viszek be, mit nem. Van fent és lent, van magasság és mélység. Szintén ebben a hetiszakaszban olvashatunk a létráról, ami megjelenik Jákobnak, amin angyalok mennek fel és le. A kommentárok azt mondják erre, hogy előfordul, hogy az ember fent van, ahogy az is, hogy lent van, de sosem szabad feladni. Amikor lent vagyunk, akkor felfelé kell törekedni, amikor fent vagyunk, akkor nem szabad elfeledni, hogy lent is voltunk. A zsidóság is ilyen, most 2015. novemberében, avagy 5776 Kiszlév hónapjában békében, nyugalomban élünk Magyarországon. A mi generációnknak olyan szerencséje van, hogy nem volt pogrom, nem volt holokauszt, nem volt üldözés, nem kellett elmenni az orosz frontra sorkatonának. Nyugodtan tudunk élni, nyugodtan tudunk zsidók lenni, ezelőtt ezer, vagy ötszáz évvel sokkal nehezebb volt, de az őseink akkor is tudtak zsidók lenni. Most mi, ebben a kényelemben, a nyugalomban vállaljuk be, hogy zsidóként öntudatos, büszke, a hagyományát ismerő és tisztelő zsidóként éljünk. Van választásunk, itt vagyunk a létra alján, az út elején. Ki kell tűzni célokat szép lassan, hogy eljussunk valahova. Akár a héber betűk, szoktam mondani, ha valaki egy nap csupán egy betűt tanul meg, akkor huszonkét nap alatt megtanul olvasni. Gondoljon csak bele, itt vagyunk Kiszlév havában, a Chanuka hónapjában, ami az öntudat ünnepe. Nem kell mást tenni, mint ebben a hónapban megtanuljuk a héber betűket! Nagyon szép, hogy ilyen kultúránk van, erre legyünk büszkék!

Mostanában lehet látni, hogy a zsidók egyre inkább visszatérnek a gyökereikhez, az ősök gyökereihez. Mi a véleménye erről a folyamatról?
Hál’ Istennek! Én magam is ilyen vagyok. A mi korosztályunk nem azért nem volt egy ideig zsidó, mert nem akartunk zsidók lenni, hanem egyszerűen a szüleink féltettek minket. Akik visszatérnek, azok szerintem megtalálják a zsidóság azon értékeit, amit lehet követni. Azt szoktam mondani, bárcsak annyian örülnének egy Szimchat Tóra ünnepen, mint egy MTK bajnoki címnek. Ha egy zsidó tud rajongani az MTK-ért, akkor tudjon a Szimchat Tóra ünnepért. Ki kell alakítani, hogy mit ismer, hogyan is áll hozzá, ehhez pedig az út a tanulás. Ha valamit nem ismerek, akkor azt nem tudom szeretni, ezért is van, hogy én a lehető legtöbb fórumon tanítok, blogot írok, beszélek, mesélek, remélem, hogy a Mazsihisz mostani vezetése ebben támogat bennünket. Feladat, hogy minél többet tudjunk hirdetni a zsidóságból. Ez nem csak a Mazsihisz feladata, hanem másoké is, mint a Mazsöké is. Azok, akik eltávolodtak a zsidóságtól, segítsük őket megtanítani arra, hogy valamilyen módon visszataláljanak ide. A megtérés, visszatérés szava, az hogy tsuva. Ez azt jelenti, kérdés. Azaz, kérdezni kell, hogy meglegyen a válasz. Nekünk, a szakembereknek a dolgunk, hogy kinyissuk az ajtókat, megmutassuk azokat a könyveket, amik segítenek. Ez a dolgunk, könyvkiadás, oktatás, pozitív zsidó szemlélet.

Sokakban felmerül a kérdés, főleg mostanában, ez a vegyes házasság. Mit lehet tenni, mi a véleménye?
Sokat kell tanulni. A Mazsihisz kapui mindenki előtt nyitva állnak, aki a zsidó sorsot választja. Lehet beszélgetni a vegyes házasságról is, hiszen a zsidóságban létezik a betérés. Ebben az esetben ez nem azt jelenti, hogy – már bocsánat – kikóseroljuk a házasságot, sokkal inkább azt jelenti ebben az esetben a betérés, hogy valaki úgy érzi, ő zsidó szeretne lenni. A hagyomány szerint neki zsidó lelke van, ami furcsa módon egy olyan testbe, ami vallásilag nem zsidó. Nem probléáma, megoldható, a testet kicsit átváltoztatjuk, mikvével, tanulással, tudással. Több olyan család jár hozzám, ahol a gyermek bar micvo előtt áll, apuka zsidó, a gyerek zsidó iskolába jár, anyuka akár félzsidó, akár nem, de kijelentik, úgy szeretnének élni, hogy bar micvo után zsidó családként kívánnak élni. A neológ rabbiságnak ebben minden segítséget meg kell adni, abban az esetben, ha azoknak a feltételeknek, amiket a zsidó hagyomány elvár, ők teljesítik. Ilyenkor az ajtót mindenképpen ki kell nyitni, mert tudjuk, a magyar zsidóságnak szüksége van lelkes, tudó, alázatos fiatalokra, majd zsidó szülőkre is.

Akkor szülői felelősség is nagy?
Igen, komoly felelőssége van a szülőknek, hiszen a gyermek nevelhető. Van egy kedves barátom, akinek amikor születésnapja volt, akkor mondott egy beszédet a zsinagógában. Én ebből később sokszor idéztem. Elmondta, hogy amikor az ő édesapja gyerekként megtudta, hogy zsidó, akkor gettóba vitték, ő amikor megtudta, hogy zsidó, akkor kivitték a zsidó temetőbe, az ő gyereke megtudta a saját zsidóságát amikor félévesen elvitte a zsinagógába. Ez a felelősség! Az én gyermekeim, a két lányom, három hónapos koruk óta minden pénteken, minden szombaton a zsinagógában vannak. A Lecha dodi dallamaival nőttek fel, a Tórát, a betűket ismerik, számukra a zsinagóga egy komfortzóna, nem egy idegen terep. A szülő, hogy mikor és hogyan viszi el a gyereket, pénteken, szombaton, ez alapvetése a zsidóságnak. A gyereket így kell nevelni. Egyszer egy rabbinak feltette a kérdést egy anyuka: Itt van a gyerekem, egy éves, mikor kezdjem el nevelni a zsidóságra? Azt mondta a rabbi, hölgyem, egy évvel és kilenc hónnap elkésett a kezdéssel. A zsidóságra való nevelést már az anyaméhben kell elkezdeni, amikor a gyerek megszületik, akkor olyan helyet kell neki megteremteni a lakásban, ahol érezheti, ő zsidó. Legyen mezüze a gyerekszoba falán, úgy kell válogatni a játékait, mesekönyveit, hogy érdeklődjenek. Amikor a gyerekeim születésnapja volt, mindketten megkapták héber betűkkel kirakva a nevüket egy festményben. Az ágyuk felett van kirakva, így amikor felkelnek, a saját nevüket látják héberül. Minden a szülőn múlik, amikor a gyerek elmegy a bar micvojára, akkor már a zsidóság számára evidencia.

Köszönöm a beszélgetést.
Breuer Péter

Az interjú a 2015. november 20-i Halljad Izrael! adásában elhangzott beszélgetés szerkesztett változata.

Halljad Izrael! műsoroldal >>>

Olvasson tovább