Egyéb

Tanúim lesztek: "A festészet - szent öröm" kiállítás Pesterzsébeten

A Tanúim lesztek december 15-i adásának tartalmából:

Hallgassa meg!

1. „A festészet – szent öröm” című kiállításon Molnár-C. Pálnak a
húszas-harmincas években készített alkotásai láthatók január elejéig a Pesterzsébeti Múzeum Gaál Imre Galériájában. A számos múzeumból és magángyűjtőktől összeválogatott anyagot felvonultató kiállításban egyházművészeti alkotások is szerepelnek. Ezekről a művész unokája, Csillag Péter beszél.

2. A gyermekét váró Szűz Mária alakjáról Berán Ferenc teológust hallják.

3. A hazai rózsafüzér társulatok képviselői Kunszentmártonban országos
összejövetelt tartottak, megvitatni helyzetüket, a több évszázados mozgalom állapotát, és remélik, a domonkosok fölkarolják a rózsafüzér-társulatok ügyét. A fórum előadóját, Barna Gábor professzort, a szegedi egyetem Néprajzi tanszékének vezetőjét Tráser László kérdezte.

4. A Makám a legszebb adventi, karácsonyi énekeit mutatja be az elmúlt
tizenöt év terméséből december 19-én este 8-kor az Avilai Nagy Szent Teréz templomban. Krulik Zoltán a Makám együttes vezetője a család minden tagját hívja.

5. A vasárnapi olvasmányhoz Marton Zsolt a Központi Papnevelő Intézet
rektora fűz gondolatokat

Tanúim lesztek – Kossuth – december 15., kedd, 13:30

Korábbi adások>>>

Videó ajánló

Olvasson tovább