Virtuózok 2016

Egyéb Virtuózok 2016 - Cikkek

Virtuózok újra a Közmédiában!

ÚJRA VIRTUÓZOK!

2014-ben láthatták Magyarország első komolyzenei tehetségkutató műsorát, a Virtuózokat. Három korosztályban született győztes: Boros Misi, a legfiatalabb, Lugosi Dániel Ali, a középső és Gyöngyösi Ivett, a legnagyobbak indulói közül nyerte meg a versenyt. Misi és Ivett zongora, Ali pedig klarinétjátékával nyűgözte le a zsűrit és a nézőket. A műsor különdíjasa Demeniv Mihály lett, aki harmonikáján szólaltatta meg a zeneműveket.

A nagy sikerre és az óriási érdeklődésre való tekintettel 2016-ban ismét megrendezésre kerül a műsorsorozat. A közszolgálati médiaszolgáltatás küldetéséből adódóan, úgy ahogy eddig, úgy a jövőben is a versenyben kizárólag a klasszikus zenei képzettség és tehetség számít. A Virtuózok szakmai csapata most is azoknak a fiataloknak a jelentkezését várja, akik kiválóan játszanak a klasszikus zenei hangszerek egyikén, vagy klasszikus énekben nyújtanak kiemelkedő teljesítményt. A tehetségkutatás mellett a műsor továbbra is azt tartja alapvető céljának, hogy minél szélesebb körben megismertesse és megszerettesse a klasszikus zenét a nézőkkel.

A Közmédia elkötelezett a társadalmi és kulturális értelemben átfogó médiaszolgáltatás nyújtása, valamint az általa közvetített értékek gondozása mellett.

A jelentkezés részleteiről később adunk tájékoztatást.

A Közmédia komolyzenei tehetségkutatójának 2014-es versenyének részletei >>>

A 2016-os megmérettetésről a műsor oldalán tájékozódhatnak >>>

További olvasnivalók