Egyéb

Alpok-Duna-Adria: Emlék-gyalog-túra

Az Alpok-Duna-Adria február 25-i adásának tartalmából:

Nemez
Vegyünk némi gyapjút és egy kis szappanlúgot, gyúrjuk össze, simítsuk ki, és máris elkészült a nemez. Ősrégi eljárás. A Günzburg melletti Offingenben régi hagyományai vannak a nemezelésnek – méghozzá ipari méretekben. A kezdetben kézi munkával működő üzem mára már világszerte sikeres vállalatként ismert.

A Magyar Filmlabor Magyarország legnagyobb múlttal rendelkező filmes utómunka-stúdiója. A magyar filmeken kívül számos európai ország filmarchívumának féltve őrzött kincseit mentették már meg itt.  Egy film restaurálásának az a célja, hogy olyan filmhordozó anyagot hozzanak létre, amely biztosítja hosszú távon is a film megmaradását. Az értékmentés kulisszatitkaiba  pillanthatunk bele  a következő percekben.

Dražgoški gyalogtúrát
Szlovén hagyomány, hogy minden év januárjában  megszervezik a Dražgoški  gyalogtúrát, amely annak a csatának állít emléket, amely lerombolta a legyőzhetetlennek tartott német hadsereg mítoszát. A megszállók, bosszúból felgyújtották a községet, 41 túszt agyonlőttek, a többieket pedig száműzték.  Bő hetven  évvel a tragédia után, a helybeliek emlékezete  örzi a történteket.

Giorgio Strassoldo egy elegáns olasz úriember. Strassoldóban él, abban a városkában, amely éppen az ő családjáról kapta hajdanán a nevét.  Szívesen sétál kutyájával, egy olasz vizslával a birtokán, amely egyszerre emlékeztet egy középkori kastélyra  és egy angol kúriára. Hosszú  évszázadokra  visszanyúló  család története, ma már a történelem része.

Ozalj vára
Az ozalji  vár  régen, a Zrínyiek és a  Frangepánok idejében Horvátország nem hivatalos központjának számított. Ezt olyan híres embereknek köszönhette mint Nikola Tesla  fizikus vagy  Zrínyi Miklós, hadvezér,  akiknek életében a halhatatlanság felé vezető úton Ozalj fontos állomást jelentett.  Építése után nyolc évszázaddal és kifosztása után négyszáz évvel Ozalj vára készen áll egy új kezdetre.

Alpok-Duna-Adria – Duna – február 25., csütörtök – 7:55
Ismétlés 16:35-tól a Duan World csatornáján

Szerkesztő: Sári Zsuzsa

Korábbi adások>>>

Videó ajánló

Olvasson tovább