Izrael Magyarországon és a Közel-Keleten

Ilan Mor, Izrael Állam nagykövete beszélt arról a munkáról, amivel Izraelt hozta közelebb Magyarországhoz, de szóba kerültek a közel-keleti kérdések is, ahogy az Európát is érintő menekültkérdés.

Hallgassa vissza a teljes adást!

Nagykövet úr, Ön hamarosan befejezi szolgálatát Magyarországon. Mi volt diplomáciai küldetésének legemlékezetesebb pillanata?

Még nem érkezett el a számvetés ideje, még azért hónapokig itt leszek Magyarországon. Ugyanakkor már most elmondhatom, hogy elhoztam Izrael hírét Magyarország minden pontjához. Azt gondolom, sokkal többen ismerik Izraelt, sokkal többen értik az országot, sokkal többen állnak közelebb Izraelhez, mint Magyarország egyik barátságos partneréhez. Természetesen az is igaz, hogy a munkánknak még nincs vége, rengeteg tennivalónk van még.

A közel-keleti helyzetet illetően azt látni, a világ barátkozik Iránnal, míg Izrael rakétavédelmi rendszert üzemel be. Mi várható ezen a téren?

Azt látni, hogy a világ megbékél azzal a ténnyel, Irán a belátható jövőben nem lesz atomhatalom. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, Irán továbbra is negatív tényezőként szerepel a saját régiójában, az Öböl térségében, a Közel-Keleten egyaránt. Megfigyelhető Irán hatása Jemenre, Szíriára, vagy akár a Hezbollah, de a Hamasz tevékenységére is. Tudomásul kell venni, azoknak, akik befektetnek Iránba, akik üzleti lehetőséget látnak ebben, a szankciók egy része még mindig él, így azoknak, akik tényleg pénzt akarnak befektetni, tisztában kell lenniük a rizikókkal. Azt is figyelembe kell venni, hogy Irán továbbra is erősen negatívan áll mind Izrael Államhoz, ezt konkrétan, mind pedig a zsidókhoz, ezt pedig általában. Csak példaként, most kezdődik egy Holokauszt ellenes karikatúraverseny, ezzel is folytatódik az irániak uszítása Izrael ellen, a zsidók ellen, a jelenlegi kormányfő, Benjamin Netanjahu ellen. Ezek mind arra engednek következtetni minket, hogy feladatunk az embereket arra ösztökélni, jöjjenek rá, milyen is Irán igazi arca.

A rakétavédelmi rendszernek Izraelben mi a célja?

Szükség van minden ilyen eszközre, hiszen nem szabad elfeledni, Izrael még a mai napig is folyamatos fenyegetettség alatt áll. Nekünk az a dolgunk, hogy ezeket, a létünket veszélyeztető fenyegetéseket megoldjuk. A célunk, hogy minőségbeli különbséget tartsunk fenn köztünk és a régió többi állama között. Ezt a munkát az Egyesült Államokkal együtt tesszük meg, akik hasonló problémákkal néznek szembe a mindennapi életben. Ez az egész egy védelmi kérdés, nekünk meg az a feladatunk, hogy megvédjük magunkat.

A térséget nem ismerők számára nagy meglepetés volt, amikor kiderült, Izrael északi határán olyan kórházak működnek, amelyekben a szíriai polgárháború sebesültjeit látják el.

Pedig ez így van, Izrael elsősorban humanitárius segítséget nyújt a szíriai polgárháború menekültjeinek, ma már több mint ezer sérültet kezeltünk, ápoltunk, láttunk el, többek között Cfátban. Nem tagadható, hogy ez azért azzal jár, hogy jelentősen megváltozik Izrael megítélése, hiszen azok a szír menekültek, akiket az izraeli orvosok kezelnek, mentik meg az életüket, azok úgy mennek vissza családjaikhoz, hogy egy érdekes ellentmondás alakul ki a fejükben. Őket arra nevelték, hogy az izraeliek maguk az ördögök, gonoszak, ám úgy térnek haza, hogy az életüket izraeli orvosok mentik meg.

Európát, így Magyarországot is érinti a migránsok ügye, Ön szerint mi lehet a megoldás?

A menekültek ügye Izraelben is egy létező kérdés, jelenleg megközelítőleg ötvenezer menekültről tudunk, elsősorban Szudánból, Eritreából, Afrika más térségeiből. Ez hatalmas erőfeszítéseket követel az országtól. Izrael is aláírta a különböző menekültügyi egyezményeket, ezeket a legteljesebb mértékben betartja. Azok esetében, akik segítségért fordulnak Izraelhez, minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy jobb legyen az életük, sőt, ha úgy alakul, akkor segítünk nekik hazatérni. Ebben az esetben fizetjük a repülőjegyet, biztosítunk számukra egy bizonyos összeget, kb. háromezer amerikai dollárt, tényleg igyekszünk mindenkinek segíteni, akik hozzánk fordulnak. Mindenkinek, aki menekültstátuszért fordul hozzánk, az esetét alaposan megvizsgálja az állam. Tudnunk kell azt is, hogy vannak, kik gazdasági okokból jönnek hozzánk, a munkalehetőség miatt, ellenük muszáj valamilyen móúdon fellépni. Van az izraeli-egyiptomi és az izraeli-jordán határon kerítés, ezek elsősorban a terroristák ellen épültek fel és működnek.

És az Európa felé érkező menekültekkel kapcsolatban mit javasol?

Európa nincsen felkészülve ennek a lépések megtételére, szükség van dönteni, hogy ezt a humanitárius helyzetet, miként lehet megoldani. Ha van kézzelfogható terv a menekültek befogadására, akkor kezdődik az integráció kérdése. Ilyen jelentős számú menekült esetén maga az integráció, mint szó is teljesen más jelentéssel bír. Ezt a fogalmat újra kell vizsgálni és ehhez kell majd igazodni. Mindezek mellett a probléma gyökerét is meg kell vizsgálni, ez azt jelenti, hogy a szíriai polgárháború ügyét is meg kell oldani. Itt is figyelni kell arra, hogy Irán milyen destruktív hatással van a régióra. A menekültek hatalmas mennyiségét tekintve, Európát fel kell készíteni arra, hogy itt muzulmán emberekről van szó, akik gazdasági és társadalmi szempontból is kihívást jelentenek.

Magyarország nem állt be abba az európai sorba, amely az izraeli termékek megbélyegzéséről szólt, Izrael mellett állt ki, így is szavazott. Most milyen a két ország viszonya?

Itt is megragadom az alkalmat, hogy ismételten megköszönjem Magyarországnak az Izrael melletti folyamatos kiállást, mint a termékek megjelölésének elleni fellépés. Az Európai unió országait tekintve, Magyarország rendkívül barátságos jelzőt kapott Jeruzsálemben, főleg most, amikor a kontinensen egyre nagyobb szerepet kapnak azok az ügyek, problémák, mint a menekültek, a terror, vagy akár az uszítás. Gondoljunk csak az uszító beszédekre, cikkekre, amik az interneten jelennek meg. Izrael ezeken a területeken tud együttműködni Magyarországgal, az Unióval. Ami a további kétoldalú kapcsolatokat illeti, folytatjuk a mezőgazdaság, az innováció, illetve a kultúra területén a különböző együttműködéseket. A közeljövőben egyre többet tudunk majd mondani a kulturális együttműködésről.

Köszönöm a beszélgetést.

Breuer Péter

Az interjú a 2016. március 4-i Halljad Izrael! adásában elhangzott beszélgetés szerkesztett változata.

Halljad Izrael! műsoroldal >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább