Alpok-Duna-Adria: Mozdonyvadászok

Az április 7-i adás tartalmából

Az Alpok, a Duna és az Adria mentén fekvő országok közös televíziós műsora.

Az akvapónia egy biológiai egyensúlyon alapuló rendszer, ahol halak és konyhanövények egymást fenntartva élnek együtt. Ez egy új eljárás az organikus élelmiszer-termelés területén, ahol egy üvegház segítségével egész évben biztosítható a megfelelő hőmérséklet az élőlények számára. A módszer Ausztráliából került Amerikába és most Európában hódít egyre nagyobb teret. Szlovéniában is megjelentek az első úttörők, akik szívesen továbbadják tapasztalataikat az érdeklődőknek.

A hajdani Asszír Birodalom fővárosát, Ninivét az európai kultúra egyik bölcsőjeként tartja számon a művelődéstörténet. A város és a térség történetét 2012-ben, az olasz külügyminisztérium finanszírozásával megvalósuló program keretében kezdték el újból mélyrehatóbban vizsgálni. A helyszíni kutatómunkába bekapcsolódott az Udinei Tudományegyetem Kulturális Örökségvédelmi Tanszéke is.

Napjainkban egyre több követője van a “spotting” néven elterjedt sport- vagy gyűjtőszenvedélynek. Ők azok, akik “élőben”, valóságos tájban igyekeznek lencsevégre kapni bizonyos tárgyakat. Így fotóznak autókat, madarakat, sőt vonatokat is. A mozdonyvadászokat „trainspottereknek” nevezik. München környékén is akad belőlük jó néhány.

Vidékről sok fiatal tanul tovább a nagy egyetemi központokban, de közülük csak elvétve találni olyat, aki szakemberként tér vissza szülőföldjére. Josip Diminić festő- és szobrászművész hosszú éveken át egyetemi tanárként tanított szobrászatot Rijekában. Festőművész feleségével visszatérve az ísztriai Labinba, számos, a mai napig fennálló képzőművészeti rendezvényt és műhelyt hozott létre, és ezzel más dimenziót adott szülővárosának.

Szerkesztő: Sári Zsuzsa

Alpok-Duna-Adria – Duna TV – Április 7. csütörtök 7:55
Ismétlés: Duna World – Április 7. csütörtök 16:35

Tovább a műsoroldalra>>>

 

Olvasson tovább