Akupunktúrás gyógymódról Napközben

A Napközben április 8-i adásának tartalmából:

– A brit egészségügyi hivatal a tudományos bizonyítékok átnézése után arra jutott, hogy az akupunktúrás gyógymód nem hatásosabb a hátfájásra, mint a placebo, és be kell fejezni a használatát. Ebből az apropóból beszélgetünk majd az akupunktúráról, vendégünk lesz a stúdióban egy hagyományos és egy lézer akupunktúrával gyógyító orvos, valamint a pécsi egyetem egyik professzora. Kérdésünk tehát: mit gondoljunk az akupunktúráról?

Hallgassa meg!

– Következő témánk a digitális témahét, ami éppen most zajlik az iskolákban. A digitális eszközök használata ma már többről szól, mint az interaktív tábla vagy az internet használatáról. Hogy pontosan mire is gondoltak a szervezők, az kiderül például egy valóságos divatbemutatóból vagy egy szintén a maga testi valójában megépülő farm tervezési munkálataiból. A gyerekek, akik létrehozzák a csodákat, 8 és 18 év közöttiek. Erről tehát fél 10 és 10 között hallhatnak, 10 óra után pedig

– Azoknak adunk tanácsot, akik igazi építkezésbe vágnak bele. Milyen hitelekből válogathatunk, milyen lehetőségek vannak, hol tájékozódjunk és mire kell figyelni?

– Az utolsó fél órában szokás szerint Bozsik gazdáé a szó, aki ez alkalommal a füvesítésről, annak technikájáról valamint a fűmagok minőségéről beszél majd.

Napközben – Kossuth – április 8., péntek – 9:00

Korábbi adások>>>

Olvasson tovább