Virtuózok 2016

Virtuózok 2016 Virtuózok 2016 - Cikkek

Ilyen volt a Virtuózok első elődöntője

Április 15-én elrajtolt a Virtuózok új évada! A Tinik korcsoport elődöntőjéből 9 versenyző jutott tovább a középdöntőbe.
 

Az idei Virtuózokra közel kétezren jelentkeztek, és nemcsak Magyarországról, hanem Európa számos más országából is. Április 15-én a 13-17 éves korosztály, vagyis a tinik mutatták meg tehetségüket. Közülük csak kilencen jutottak tovább a középdöntőbe, ahol már egy kamarazenekar várja őket közös muzsikálásra.
Az öt zsűritag közül négy adta oda a virtuózszobrot egy-egy olyan versenyzőnek, aki az előadásával a legjobban lenyűgözte őket. Az a versenyző, aki megkapta ezt a szobrot automatikusan továbbjutott a középdöntőbe. Miklósa Erika szívét már az első versenyző úgy megérintette, hogy hegedűvel jutalmazta. Bácsy-Schwartz Zoltán így biztosan ott lesz a középdöntőben. A kínai kislánynak sikerült Kesselyák Gergely szívét elrabolnia, aki odaadta a hegedűjét, így Li Canqi is középdöntős. Batta András a tizennégy esztendős Oláh Ernőnek ítélte szobrát, míg Némethy Attila Wendler Enikőt ajándékozta meg a középdöntőbe jutással. Szenthelyi Miklós a Virtuózok történetében először megtartotta a szobrot.

A többi hely odaítéléséről a zsűri a nap végén döntött. Visszavonultak, és közösen kiválasztották, hogy a sok tehetség közül, ki az a néhány versenyző, aki a szobortulajdonosok mellett még bejuthat a középdöntőbe.

A tinik korosztályából végül kialakult a végleges középdöntős csapat. Szoborral jutott tovább: Bácsy-Schwartz Zoltán, Li Canqi, Wendler Enikő és Oláh Ernő. A zsűritagok közös döntése alapján a középdöntőbe jutott még: Kökény Tamás, Petres Lajos Tamás, Kiss Benedek Máté, Székely Anna Lilla és Jónás Dániel.

A teljes adást ide kattintva tudja visszanézni!

Tartsanak velünk a jövő héten is, amikor a kicsik, azaz a 6-12 évesek mutatkoznak be!

További olvasnivalók