Napközben az agytornát elősegítő játékokról

A Napközben április 19-i adásában:

– Megváltozhat Magyarország demográfiai térképe
Budapesten valószínűleg nő a népesség, ellenben az északkeleti régióban visszaesést jósolnak a szakemberek, és olyan járások is lehetnek, ahol felére eshet vissza a népesség. Hogyan változik a közeljövőben a hazai demográfiai helyzet, és lehet-e szabályozni, irányítani, javítani a várható állapotokat.

Hallgassa meg!

– Mindennapi örömök: a boldogság mindenkinek mást jelent, van, aki az apró dolgoknak örül, van, aki éppen a nagyobbaknak, és persze ez korosztályonként is változó. De talán éppen a fiatalok azok, akik keresőfázisban vannak, és így izgalmasabb, hogy nekik ma mit is jelent ez a fogalom. Mi az, ami ma meghatározza a fiatalok boldogságszintjét, és mit is jelent ez pontosan?

Hallgassa meg!

– Ismerős jelenség a háztartásokban a vízkő. Mind a konyhában, a fürdőszobában, de akár a padlólapon is találkozhatunk vele, főleg, akkor, ha például a kávéfőzőt mossuk át időről időre. De milyen vegyület is pontosan a vízkő, és vajon mennyire veszélyes, ha nem gondoskodunk az eltávolításáról és nagyobb mennyiségben bejut az emberi szervezetbe, valamint mennyire veszélyesek az eltávolításukra használt igencsak agresszív vegyszerek?

Hallgassa meg!

– Bizonyos játékok nemcsak a szórakozásunkat szolgálják, hanem különleges agytornát biztosítanak, főképp az idős embereknek. Ezeket a logikai játékokat, (ilyen pl. a puzzle, a sakk vagy a memóriakártya) gyakran még az alzheimer kór, de más betegségek megelőzésére is javasolják a szakemberek. Milyen előnyei vannak a szórakozáson túl ezeknek a játékoknak, hogyan befolyásolják a memóriát és az agy sorvadó tevékenységét?

Hallgassa meg!

Napközben – Kossuth – Április 19., kedd – 9:00

Tovább a műsoroldalra>>>

Olvasson tovább