Egyéb

Csupán egy lehetőség, hogy a Mazsihisz szolgáltasson

Heisler András, a Mazsihisz elnöke és Radnóti Zoltán, a Rabbitestület vezetője a Mazsihisz sikereiről, 1%, az adakozás fontosságáról is beszélt.

Önt nemrégiben érte egy jelentős megtiszteltetés. Mi is ez?
Heisler András: A napokban voltam Stockholmban, az Európai Zsidó Kongresszus Végrehajtó Bizottságának ülésén, amelynek tagja vagyok, egy titkos választáson választottak meg. Ez egy komoly eredmény, ami a Mazsihisz, és az én személyemnek is szólt.
Eddig nem voltak tagok az Ön elődei ebben a szervezetben?
H. A.:Én azt tudom, hogy korábban a szervezetben, az EJC-ben való részvételünk nem volt eléggé transzparens. Amikor az átláthatóságról beszélünk, akkor nem csak pénzügyi, hanem szervezeti, működési szempontok is vannak. Én magam folyamatosan tájékoztatom a közösségünket, a vezetőséget, a tagokat arról, hogy hol és mi történik a nemzetközi világban. Visszatérve az ülésre, egy nagyon szép eseményen voltam, amire büszke vagyok. Az Európai Zsidó Kongresszus Végrehajtó Bizottságába három alelnököt jelöltek, egyikük a német zsidó közösség elnöke, másikuk a svájci zsidók vezetője, harmadikuk meg a magyar zsidó közösség vezetője, azaz én. Mindhármunkat megválasztottak, így az EJC alelnöke lettem négy évig.
Lassan itt az ideje, hogy mindenki leadja adóbevallását, benne az 1%-os felajánlásokkal. Az 1%-nak sokak szerint közösségépítő jellege is van. Ön mit gondol erről?
H. A.:Én magam is így gondolom. Az egyszázalékos felajánlás az egy lehetőség mindenki számára, nem kötelező, „csupán” egy lehetőség. Mi arra biztatjuk a velünk szimpatizálókat, zsidókat és nem zsidókat egyaránt, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel. Ez az egyházaknak adandó felajánlás nem kerül pénzbe, hiszen az adóból kerül át. Aki megteszi ezt, az egyfajta elkötelezettséget vállal az adott szervezet irányába, ez pedig nagyon fontos. Ezért gondoljuk azt, hogy a Mazsihisz egyszázalékos kampánya szerint a felajánlások a közösség építését, fejlesztését szolgálják. Minden felajánlással kapcsolatos információt a Mazsihisz honlapján lehet megtalálni.
A befolyó összeget mire is szeretnék majd elkölteni?
H. A.:A dolgok mindig összefüggenek. Beszéltem már az előbb a transzparenciáról, mi a kampányunk során is igyekeztünk egy új elemet behozni azzal, hogy konkrét célt neveztünk meg, tehát nem általánosan gyűjtjük az egy százalékokat, hanem kimondtuk, a Szeretetkórház ultrahang készülékére.
A Rabbitestület és a Mazsihisz vezetése között béke honol?
H. A.: Nekem meggyőződésem, hogy a Mazsihisz vezetése, beleértve a világi és a vallási vezetést, ma jól tud együttműködni, közös gondolkodást próbálunk megvalósítani, s azt is gondolom, ennek már az eredményei is láthatóak.
Rabbi úr, Ön mit gondol a zsidó mecenatúráról, miként biztatja híveit, hogy gyakorolják az ősök szokásait az adakozás terén?
Radnóti Zoltán rabbi: Én nem buzdítok senkit, egyszerűen dolgozom. Ha látják, hogy az ember dolgozik, alkot, tanít, akkor jönnek. Véleményem szerint a hitközségnek szolgáltatnia kell. Mi azért kapjuk a támogatást a híveinktől, az államtól, hogy adni tudjunk. Zsidó identitást tudunk adni, amelyben az ember még jobb zsidónak érezheti magát. Nem azt érzi, hogy egyfolytában a múlt fájdalmai nyomják a vállát, hanem azt, hogy a jövő van előtte. Ezért kell mindent megtennie a Mazsihisznek, beleértve a rabbiságot is. Beleértem a könyvkiadást, az oktatási rendszereket ls sorolhatnám. Ezen dolgozunk és ha ezt az alázattal teli munkát az emberek észreveszik, a próbálkozásainkat siker koronázza, akkor adományoznak majd.
Ön Lágymányoson rabbi, mikor kezdenek a sabbati istentiszteleten?
R. Z.: Este hétkor kezdünk pénteken, szombat reggel pedig kilenckor.
Nyáron a lágymányosi zsinagógában táborozni szoktak a gyerekekkel. Idén is így lesz?
R. Z.: Igen, idén kettő táborunk lesz, egyik a zsidó tudásra épül, a másik egyfajta sportos jellegű zsidó önvédelmi tábor lesz. Ez arról szól, hogy a zsidóságnak igenis meg kell tudni védeni önmagát.
De más sportos események is lesznek.
H. A.: Vasárnap, május 8-án rendezzük meg az I. Tolerancia Kupát, ami egy focitorna lesz a 13 évesek számára. Azért Tolerancia Kupa a neve, mert a tornára különböző egyházak csapatait hívtuk meg. Azt hiszem, ez egy nagyon jó és izgalmas szép nap lesz.
Köszönöm a beszélgetést.

Az interjú a 2016. május 6-i Halljad Izrael! adásában elhangzott beszélgetés szerkesztett változata.

Videó ajánló

Olvasson tovább