Egyéb

Amikor megáll az élet egy percre- Jom HaSoa

Idén május 5-én, Niszán 27-én tartották Jom Hasoát, a Holokauszt áldozatainak emléknapját. Ilyenkor Izraelben egy percre megállt az élet, megszólaltak a szirénák, hogy emlékezzenek hatmillió emberre.

Emlékezz és emlékezetss! Ez a zsidóság egyik alaptörvénye és így van ez Jom Hasoán is. A II. világháborút közvetlenül követő években, még az európai átmeneti táborokban elkezdődtek a megemlékezések. 1948-ban mindjárt Izrael Állam megalapítása idején megnyílt az első Holokauszt-emlékhely, a „Holokauszt Pince”. Ez a ma is működő, vallási koncepció alapján álló intézmény a Cion hegyen található, Dávid sírjának közvetlen közelében. A „Holokauszt Pince” tulajdonképpen egy jelképes temető, ahol mintegy ezerháromszáz sírkő az elpusztult zsidó falvakat, városokat, közösségeket jeleníti meg, továbbá egy kis múzeum az elpusztult zsidó világot eleveníti meg.

Néhány év múlva a Holokauszt-megemlékezés állami szintre emelkedett. 1953-ban David Ben-Gurion miniszterelnök és Jichak Ben-Cvi elnök aláírták a Holokauszt-napról és a Jad Vasem megalapításáról szóló törvényt. A Holokauszt-emléknap eszerint egy másik nap, a zsidó naptár szerint Niszan hó 27-e lett. A nap teljes neve tulajdonképpen „Jom hazikaron vehagvura”, azaz „az emlékezés és a hősiesség napja”.

Eredetileg a dátum Niszán hó 14-e lett volna, tíz évvel azelőtt ugyanis, 1943-ban, azon napon tört ki a Varsói gettófelkelés. Nem véletlenül, hiszen a németek a támadást éppen Peszach estéjére időzítették, akkor szerették volna meglepni a zsidó ellenállókat. Mivel Niszán hó 14-e közvetlenül Peszach ünnepe előtt van, így végül a kitüntetett napot mintegy két héttel eltolták, hogy egy héttel az Izraeli Függetlenségi nap előtt legyen.

Izrael első éveiben tehát a Holokauszt-nap a partizánok és a gettóharcosok hősiességét állította középpontba. A helyzet az Eichmann per idején kezdett megváltozni, amikor a tanúvallomások nyomán a Holokauszt szörnyűségei ismét a köztudatba kerültek. 1973-ban, a Jom-Kipuri háború traumája idején, az egész izraeli társadalmon egyfajta kiszolgáltatottság érzés lett úrrá, és ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a Holokauszt megítélése árnyaltabbá kezdett válni.

A Holokauszt földrajzi kiterjedése kezdett világosabbá válni. Az első időkben főleg a lengyel zsidóság tragédiájáról volt szó. Például a magyar zsidóság sorsa és az ellenállás története csak 1973-tól került be a köztudatba. Az idők folyamán egyre ismertebbek lettek a francia, a görög és az észak-afrikai zsidóság szenvedései is. Megértették azt is, hogy nemcsak fegyveresen lehetett ellenállni, hanem annak számtalan más módja létezett.

Ma a bevett Holokauszt-megemlékezés egyfajta színház, a közönség hallgatja a történeteket, a visszaemlékezéseket, a szomorú dalokat, a verseket. Újabban többen alternatív Holokauszt-megemlékezéseket kezdeményeznek, hogy a résztvevőket aktivitásra serkentsék, ezáltal magukénak érezzék az eseményt.

Mivel húsz-harminc év múlva már nem lesz köztünk egyetlen Holokauszt túlélő sem, várhatóan a Holokauszt- megemlékezések is meg fognak változni, ahogy ez eddig is történt. Ezek a változások tükrözni fogják az társadalomnak a Holokausztról és általában a zsidóságról való állandóan fejlődő felfogását.

Magyarországon is sokan vannak, akik ezen a napon megemlékeznek a hatmillióról, azok közt a hatszázezer magyarról, akik azért haltak meg, mert zsidók voltak.

Tegnap a sok-sok fiatal között, a Nemzetközi Élet Menetén ott voltak a magyarok is, a Scheiber Sándor Gimnázium tizedikesei, hogy megmutassák: Minket nem lehet legyőzni! Élünk, vagyunk! Élni fogunk és leszünk is!

Ám Jiszráél Cháj!

Szóljon a hatmillióért, a hatszázezerért és értünk is az a bizonyos sziréna…

M. Kende Péter jegyzete

Videó ajánló

Olvasson tovább