Egyéb

"Így tulajdonképpen Magyarország egész évben a Zsidó Művészeti Napokban fog élni.”

Dr. Vadas Vera, a Zsidó Művészeti Napok vezetője a programsorozatról, valamint az egész éven át tartó zsidó kulturális eseményekről beszélt.
Önről köztudott, hogy a mai napig is aktív, pedig manapság a nők főleg 70 fölött már nyugdíjasok. Most is egy új projektet szervez, mit is lehet tudni erről?
Ez  a Zsidó Művészeti Napok, ami egy új programsorozat, röviden a ZSIMÜ.

Ön eddig is ezzel foglalkozott, igyekezett összehozni a kultúra jegyében zsidókat, keresztényeket, más kisebbségeket.  Most is ez történik majd a ZSIMÜ napjaiban?
A Zsidó Művészeti Napoknak is van egy olyan rendeltetése, hogy a zsidó kultúrát, mint a magyar kultúra szerves részét hozza vissza. Többek között ehhez szolgáltat nagyszerű programit a 100 Tagú Cigányzenekar is. Rajtuk kívül ezen a koncerten mág más neves művészek is fellépnek, mint Kállai Kis Ernő, Szakcsi Lakatos Béla. Ez a program is nagyon vonzó, ezt szerencsére már a közönség érdeklődésén is érezzük. Ez a zenekar, amelyik hihetetlen színvonalat képvisel, egészen egyedülálló nem csak Magyarországon, hanem a világon bárhol, egy igazi hungarikum. A Zsidó Művészeti Napok nem nélkülözheti ezt a programot.

Ön valódi anya, gyermekekkel, már unokákkal. Most a projektek édesanyja is. Volt a Zsidó Nyári Fesztivál édesanyja, majd elengedte a kezét, majd jött az újabb gyermek, a Zsidó Művészeti Napok. Várható még valami?
A Zsidó Nyári Fesztivál a múlt, amit valóban felneveltem, nemzetközileg is elismertté vált, megtalálta a helyét a zsidó kulturális palettán, az európai zsidó kulturális palettán. Mellette meg nagyon komoly turisztikai attrakcióvá is vált. Miután elengedtem úgy éreztem, elég fiatal vagyok én is, meg a csapatom is, hogy valami újat hozunk létre. Ez lett a Zsidó Művészeti Napok. Nem véletlenül választottuk ezt a nevet, mert rengeteg fesztivál van a fővárosban, ország- és világszerte, mi ezektől meg akartuk különböztetni magunkat. Azt is meg akartuk mutatni, hogy ez művészeti értékében is többet hoz.

Hány helyen lehet látni a ZSIMÜ programjait?
Bár én nem szeretnék beállni a különböző rendezvények sorába, hangoztatva, hogy hány előadó, hány helyszínen lép majd fel, de azért van dicsekedésre alkalmunk. A Zsidó Művészeti Napok egy befogadó rendezvény, sok más szervezetet fogadtunk be, mint a Belvárosi Színház, a Rózsavölgyi Szalon, a Tesla Ház. A befogadott rendezvényeink száma az több mint 20, míg a saját rendezvényeink száma is több mint 30! Ezek a rendezvények 15 helyszínen kerülnek megrendezésre, ezek szinte mindegyike világi hely. A Zsidó Művészeti Napok lehetővé teszik azt, hogy sem térben, sem pedig időben ne legyünk korlátozva. Ez azt jelenti, hogy nem csak most május 28 és június 14. között lesz a Zsidó Művészeti Napok, hanem az év folyamán többször is előállunk majd különböző programokkal. Így tulajdonképpen Magyarország egész évben a Zsidó Művészeti Napokban fog élni. Elindítunk egy kulturális folyamatot májusban, ami egész éven át tart, a Mazsihisz által szervezett Zsidó Kulturális Fesztiválig. A zsidó kulturális rendezvények így egy egész éves folyamatot biztosítanak.

Könnyű volt a ZSIMÜ anyjává válni?
Nem. Mint minden szülés, minden új program elindítása, ez is nehéz volt. Nagyon sok energiát, kreativitást igényelt. Bízom benne, hogy most is egy olyan programsorozatot sikerült elindítani, ami hosszútávra tervezhető, fennmarad az évek során és ez is komoly turisztikai attrakció lesz.
 
Az interjú a 2016. május 6-i Halljad Izrael! adásában elhangzott beszélgetés szerkesztett változata.

Videó ajánló

Olvasson tovább