Vers napról napra - 27. hét

A Vers napról napra 27. heti ajánlója!
 

 Július 4., hétfő:

Hallagassa meg!

Füst Milán
Füst Milán a magyar irodalom legnagyobb monománja volt, a legjelentősebb magyar hipochonder. Örökké kimerült, állandóan beteg, már ifjúként aggastyán, ő már csak a kegyes halálra vár. Élete végére sikerült csak tolókocsiba kerülnie, de akkor aztán trónként használta.”- Nádas Péter. Füst Milán verseit Avar István mondja el.
– Önarckép
– A magyarokhoz
Füst Milán verseit Avar István mondta e.

Július 5., kedd:
Visky András

Hallgassa meg!

„Üres kézzel jöttél, ég vándora, egyetlen idegen, olyannyira közel hajoltál hozzánk,
hogy istenséged elrejtett szikrák fölgyújtsák bennünk a vágyat valódi otthonunk iránt.” – írta a Marosvásárhelyen született író, dramaturg Visky András. Verseit Kozák András előadásában hallják.
– Sanzon
– Álomvidék
Visky András verseit Kozák András mondta el.

Július 6., szerda:

Hallgassa meg!

Tornai József
„Tornai tudja, hogy nemcsak azt jeleníthetjük meg, ami már egyszer megjelent, jelen volt, hanem létrehozható a fantázia, a képzelet és a nyelv összjátékával egy olyan új típusú megjelenítés, ami tulajdonképpen még soha nem létezett, nem volt megjelenítve a látható, érzékelhető praxisban. „– Kántor Zsolt. Tornai József verseit Galkó Balázs mondja el.
– Baudelaire és Jeanne Duval
– Aranyszoknya
Tornai József verseit Galkó Balázs mondta el.

Július 7., csütörtök

Hallgassa meg!

Zalán Tibor
„A vers a szavak különös kombinációja. Olyan, mint a zene. Jó vers? Mint a nemes bor. Íze van, illata van, bódít, de nem butít el”… mondta egy beszélgetésben Zalán Tibor. Őt hallják.
-Karének
-Elemek
-Elutasítás
-Báb, színház
-Szemben
-Délelőtt
-Idézet
-Halkuló
-Ballagás
Zalán Tibor mondta el verseit.

Július 8., péntek
Vörös István
„A legtöményebb élet az irodalom. És az írás olyan sűrű, forró élet, mint egy kosár izzó töredék a napból.” – mondta egy beszélgetésben Vörös István költő. Verseit most Ternyák Zoltán előadásában hallják.
-Ébredéstechnika
-Pisztolykeringő
Vörös István verseit Ternyák Zoltán mondta el.

Július 9., szombat
Nagy László
„Nagy László verseit kerek, acélosan gömbölyű, légiesen könnyed, gondosan kimunkált versek” – Ónagy Zoltán Nagy Lászlót hallják.
-Ajándék
-Csönd van

Hallgassa meg!

Nagy László mondta el verseit. A műsort BM, Kakó gyula és Maksay Helga készítette. 

Július 10., vasárnap
Devecseri Gábor
„Minden, ami van, versre méltó és ami nincs az is.” –Devecseri Gábor. Verseit Balázsi Gyula mondja el.
-Jól tudom
-Ha földi testet ölt
-Ülök a hegyormon
Devecseri Gábor verseit Balázsi Gyula mondta el. A műsort, BM, Kakó Gyula és Maksay Helga készítette. 

Hallgassa meg!

Vers napról napra – Kossuth – Júnlius 4-től, július 10-ig. – 20:53

Korábbi adások >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább