Magyarország Szépe 2016

Részvételi Feltételek

„Magyarország Szépe - Miss World Hungary 2016” című produkcióhoz kapcsolódóan a FrizbiEntertainment Kft. és a Telekom New Média Zrt. által szervezett SMS szavazás leírása és szabályai
 

I. ALAPFOGALMAK:
„Magyarország Szépe – Miss World Hungary 2015” szavazás
A 2016. július 17-én alapdíjas SMS alapú szolgáltatás: szavazás „Magyarország Szépe – Miss World Hungary 2016”. A szolgáltatás lényege, hogy a szavazás keretében a résztvevők kódok segítségével SMS-ben szavazhatnak azokra a versenyzőkre, akik elnyerik tetszésüket. A legtöbb szavazatot kapott versenyző nyeri a közönségdíjat. Az érvényesen leadott szavazatok után a résztvevő részt vesz a nyeremények kisorsolásában.
A Magyarország Szépe – Miss World Hungary 2016 szavazás szolgáltatás (a továbbiakban: szavazás) szervezője a FrizbiEntertainment Kft. és a Telekom New Media Zrt. (a továbbiakban: TNM).
Résztvevők
Az alapdíjas SMS szavazást igénybevevő személyeket a későbbiekben résztvevőként definiáljuk.

II. A SZOLGÁLTATÁS LEÍRÁSA:
1. A szavazás általános bemutatása:
A Duna TV csatorna és a Duna World által sugárzott Magyarország Szépe – Miss World Hungary 2016 műsorhoz kapcsolódó szavazásszolgáltatás célja, hogy a résztvevők szavazatukkal a számukra legszimpatikusabb versenyzőt hozzá segítsék “Magyarország Szépe – Miss World Hungary 2016” közönségdíjának megnyeréséhez. A szavazatok által kialakult sorrend megállapítása a résztvevők által leadott szavazatok számának összesítése után történik.
A műsorban a versenyzőkre kódok elküldésével lehet SMS útján szavazni a +36-20/30/70-44-22-999-es alapdíjas számon. A műsorban szereplő 16 versenyző mindegyikére szavazhatnak a nézők. A szavazás lezárásának pillanatában a legtöbb nézői szavazattal rendelkező versenyző kapja a közönségdíjat.
2. A szolgáltatás igénybevételének menete és megvalósulása
§ Bármely hazai mobiltelefon-szolgáltató bármely ügyfele, aki/amely olyan előfizetői vagy kártyás csomaggal rendelkezik, amelyből alapdíjas SMS üzenet küldésére van lehetőség, a szolgáltatást igénybe tudja venni.
§ Bármely hazai telefonszolgáltató bármely ügyfele, aki/amely olyan előfizetői csomaggal rendelkezik, amelyből alapdíjas SMS indítható, a szolgáltatást igénybe tudja venni.
§ Bármely külföldi mobiltelefon-szolgáltató bármely ügyfele, aki/amely olyan előfizetői vagy kártyás csomaggal rendelkezik, amelyből alapdíjas SMS üzenet küldésére van lehetőség Magyarország irányába, a szolgáltatást igénybe tudja venni.
§ Bármely külföldi telefonszolgáltató bármely ügyfele, aki/amely olyan előfizetői csomaggal rendelkezik, amelyből alapdíjas SMS indítható, a szolgáltatást igénybe tudja venni.
§ Egy telefonszámról a szavazás teljes időtartama alatt maximum 50 szavazat adható le.
A résztvevő számára igénybe vehető szolgáltatás menete:
§ A résztvevők a televíziós adásból értesülnek a versenyzőkhöz tartozó kódokról (01, 02, 03, 04, 05, 06, 07, 08, 09, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16), amelyek közül választhatnak és elküldhetnek az adásban megadott telefonszámra.
3. A szolgáltatás időtartama
A szavazás szolgáltatás 2016. július 16-án a Magyarország Szépe – Miss World Hungary – A Királynők Útja című műsorban elhangzó indítási időponttól 2016. július 17-én az élő műsorban a szavazás lezárásáig vehető igénybe.
A szolgáltatás indítása 2016. július 16-a Magyarország Szépe – Miss World Hungary – A Királynők Útja című műsorban elhangzó indítási időpont. A szavazási etap az adásban a műsorvezető által közölt időpontig tart.
Ezen időszakon kívül a szolgáltatással kapcsolatban érvényes szavazatot a résztvevők nem küldhetnek. Abban az esetben, ha a szolgáltatási időszakon kívül résztvevők alapdíjas SMS-t küldenek az adásban megadott számra, azt a rendszer már nem fogadja, így a szolgáltatási időszakon kívül érvényes szavazat nem adható le.
A szavazási etap lezárásának kommunikációja az élő műsorban történik meg; a műsorvezető által ismertetett időpontig tart a szavazási etap, azaz a műsorvezető az élő adásban ismerteti a nézőkkel, hogy a szavazást lezárta, a szavazásnak vége, tovább érvényes szavazatot a rendszer nem fogad. A műsorvezető bejelentésére a rendszerben a szavazást – haladéktalanul – manuálisan a TNM zárja le. Érvényes szavazatnak azok a beérkezett és feldolgozott SMS-ek számítanak, amelyek a szavazás indítása és lezárása közötti időtartam alatt érkeztek meg a TNM által üzemeltetett technikai rendszerbe; egy telefonszámról – függetlenül attól, hogy hány versenyzőt érint – a szavazás teljes időtartama alatt összesen legfeljebb 50 érvényes szavazat adható le. Ennek megfelelően a rendszer az ugyanazon számról érkező, 50 fölötti szavazatokat fogadja ugyan, de azokat a szavazatok összesítése során már nem veszi figyelembe, vagyis érvénytelennek tekinti. Az érvényes szavazatok mennyiségéről közjegyző jelenlétében készül részletes jegyzőkönyv. A TNM a szavazásról adatbázist tárol.
Figyelem! A szavazat csak akkor minősül érvényesnek, ha az a szavazási időszak (felfüggesztés vagy lezárás) végéig az aggregátorhoz meg is érkezik. Tekintettel a különböző szolgáltatók hálózati kapacitására, a szavazat beérkezése szolgáltatónként eltérő időt vesz igénybe. A szavazat érvényességének további feltétele, hogy az ugyanazon számról érkezett többi szavazattal együtt számított mennyiség, függetlenül az ugyanazon számról érkezett szavazatokkal érintett versenyzők számától, ne haladja meg az összesen 50-et: az ugyanazon számról érkezett szavazatokat a rendszer az 51. szavazattól akkor is érvénytelennek tekinti, és az összesítéskor figyelmen kívül hagyja, ha azok a szavazási időszakon belül beérkeznek.

III. NYEREMÉNYEK, AZ EREDMÉNYEK KÖZZÉTÉTELE, NYERTES
1. A nyeremények
A produkció az adásban a szavazók között az adásban ismertettek alapján nyereményt sorsol ki. Az élő adásban a nézőkkel és szavazókkal, képpel és elhangzással ismertetjük az egyes nyeremény-fastruktúrát.
A szavazás eredményének meghatározása (lezárás, sorrend, arányok) illetve a nyeremény sorsolása közjegyző jelenlétében történik, amelyről jegyzőkönyv készül.
Azok között a résztvevők között, akik helyes formában adták le érvényes szavazatukat, a TNM közjegyző jelenlétében a számítógépes véletlenszerű algoritmus segítségével kisorsolja a nyerteseket, illetve pótnyerteseket (utóbbiakat arra az esetre, ha az alábbiak szerint a nyertes definiálása vagy a vele való kapcsolatfelvétel sikertelen, vagy a nyertes az alábbiak szerint nem működik együtt).

A nyereményről a résztvevők az adásból értesülnek. A nyereményt azok között a résztvevők között sorsoljuk ki, akik a szavazási etapban érvényes szavazatot küldtek be. A telefonszám annyiszor kerül be az adatbázisba, ahány érvényes szavazat (legfeljebb 50) érkezik erről a telefonszámról a szavazás ideje alatt. Ennek megfelelően, ha a szavazó az adás alatt több szavazatot küld, akkor nagyobb esélye van a nyereményre.

A szavazásszolgáltatás teljes időszakára vonatkozólag 1 db nyeremény kerül kisorsolásra az érvényes SMS-t küldő résztvevők között.

Nyeremény:
– 100 ezer forint értékű ékszercsomag a Cango and Rinaldi ékszerek forgalmazója felajánlásában.

A nyertes hiteles és teljes körű azonosítását követően a FrizbiEntertainmentKft. vagy annak megbízottja juttatja el/adja át a nyereményeket, a FrizbiEntertainmentKft.által meghatározott helyen és időpontban. A nyeremény átadásáról kép és/vagy hangfelvétel készülhet, amelyet a FrizbiEntertainmentKft. az általa kiválasztott bármely televízió- és/vagy rádiócsatornán korlátozás nélkül bemutathat, illetve az Interneten is nyilvánossághoz közvetíthet.

2.A nyertes definiálása
Nyertesként azonosítja a TNM azt a résztvevőt, aki érvényes szavazatot adott le és az alábbi három információ közül legalább kettővel rendelkezik:
– ismeri az adott telefonszámot, ahonnan a szolgáltatást igénybe vette, illetve ezzel a telefonszámmal tudja igazolni, hogy ő vette igénybe a Szolgáltatást és azt bemutatja;
– ismeri az előfizető vagy a kártyatulajdonos nevét, illetve ezzel a névvel tudja igazolni, hogy ő vette igénybe a Szolgáltatást és azt bemutatja;
– ismeri a nyertes SMS küldésének időpontját, illetve ezzel tudja igazolni, hogy ő vette igénybe a szolgáltatást.
A kisorsolt nyertest minden esetben az informatikai rendszerben található hívószámon (ahonnan érkezett a szavazat) hívja vissza a TNM.

3. A nyertes kiértesítése:
A kisorsolt nyertes(eke)t a TNM a nyertes telefonszám felhívásával telefonon értesíti a nyeremény tárgyáról, valamint a nyeremény átvételének feltételeiről, a sorsolást követő 1 (egy) munkanapon belül. Amennyiben a hívás sikertelen, úgy azt a TNM 3-szor egymás után megismétli. Ha az összesen három próbálkozás mindegyike sikertelen, úgy a TNM a soron következő pótnyertest telefonon keresztül értesíti.

Ennek értelmében tehát a kisorsolt szavazó, illetve a kisorsolt telefonszám jogosultja akkor tekinthető nyertesnek és így jogosultnak a nyereményre, ha a tájékoztatás céljából történő megkeresés eredményes, a szavazó elérhető és a telefonbeszélgetés létrejön.

Ha felveszi a telefont, de azt leteszi, vagy megtagadja az adatrögzítés bármely lépését (nem adja meg személyes adatait), vagy a nyeremény eljuttatásához szükséges folyamat bármely lépését, akkor az ilyen „nyertesként” kisorsolt szavazó a nyeremény kiadása iránti igényét elveszíti, és ilyen igénnyel nem léphet fel. Ebben az esetben a sorsoláskor már kisorsolt soron következő pótnyertes válhat jogosulttá a nyereményre.

A TNM a nyertes személyi adatait (név, lakcím, telefonszám) rögzíti és azt 90 napig őrzi meg.

4. A nyeremények kiadásának feltétele:
A sikeres kiértesítés alkalmával beazonosított nyertes a személyes adatait az alábbiak szerint köteles megadni:
Ø név; anyja neve; születési hely és idő;
Ø személyi igazolvány szám és adóazonosító jel

A beazonosított nyertes személyesen vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazással ellátott személy útján egyeztethet a nyeremény átvételéről a FrizbiEntertainmentKft-vel.
A nyeremény átvételekor igazolnia kell a nyertesnek, hogy az általa a játékban használt telefonszám egyenlege (számlája) rendezve lett, díjtartozása az operátor felé nem áll fenn.

5. A nyereményigény érvényesítésének időtartama:
A nyeremények érvényessége 30 nap, azaz amennyiben ezen idő alatt a FrizbiEntertainmentKft.vagy a TNM nem tudja elérni a nyertest, vagy az elért és értesített nyertes ezen idő alatt sem veszi át nyereményét, úgy a nyertes nyereménye át nem vett nyereménynek minősül, a nyereményt közjegyző jelenlétében a TNM újra kisorsolja azonos adatbázisából.

6. Adatkezelés
A résztvevő szavazatának leadásával tudomásul veszi, hogy a nyeremények átadásáról kép/hang/filmfelvétel készülhet, amelyet a FrizbiEntertainmentKft. az általa meghatározott bármely médiaszolgáltató útján korlátozás nélkül bemutathat és az Interneten is közzétehet. Az adás időpontjáról a FrizbiEntertainmentKft. és a TNM közvetlenül állapodnak meg. Résztvevő egyben feltétlen hozzájárulását is adja ezen felvételek rögzítéséhez, azok egészének és részleteinek későbbi,a FrizbiEntertainmentKft.,valamint TNM vagy általuk meghatározott személy által bármely, így különösen reklám és egyéb promóciós célú felhasználásához, bármely technikával történő nyilvánossághoz közvetítéséhez, többszörözéséhez, terjesztéséhez idő- és alkalombeli korlátozás, valamint külön díjazás, vagy bármely egyéb ellenszolgáltatás nélkül. A nyertesnek a promóciós szereplésekre a játék lezárását követően 90 napig rendelkezésre kell állnia.
A résztvevő a szavazással beleegyezik, hogy az előzőek szerinti személyes adatait a TNM rögzítse, és azokat továbbítsa a FrizbiEntertainmentKft. részére a nyereményátadás/kézbesítés céljából.

A résztvevő engedélyezi, hogy a FrizbiEntertainmentKft., valamint a TNM a szavazás szervezése és eredményes lebonyolítása céljából a személyes adatait a jogszabályoknak megfelelően kezelje.

A résztvevő kijelenti, hogy a szavazás feltételeit megismerte, azokat elfogadta, a szavazáshoz kapcsolódó adatkezelés célját megértette és minderre tekintettel, megfelelő tájékoztatáson alapuló, önkéntes és kifejezett hozzájárulását adja ahhoz, hogy az általa a szavazáshoz megadott személyes adatokat a FrizbiEntertainmentKft., valamint a TNM a szavazás lebonyolítása érdekében nyilvántartsa, kezelje és feldolgozza, azt 3. személy részére továbbítsa, illetve adatfeldolgozóval feldolgoztassa.

A résztvevő a FrizbiEntertainmentKft., valamint a TNM munkatársaitól bármikor tájékoztatást kérhet adatai kezeléséről, és kérheti azok helyesbítését. Abban az esetben, ha a résztvevő adatai jövőbeli felhasználáshoz mégsem kíván hozzájárulni, így különösen, ha nem kívánja, hogy a jövőben további névre szóló kereskedelmi ajánlattal megkeressék, nevének és lakcímének megadásával írásban bármikor korlátozás nélkül és ingyenesen kérheti adatai törlését a nyilvántartásból a FrizbiEntertainmentKft.(1021 Budapest Budakeszi út 51/d), valamint a TNM Bp. XXII. Nagytétényi u. 29. sz. alatti elérhetőségén.

Az adatbázis harmadik félnek nem kerül átadásra.

A Szervező a hatályos szabályozással összhangban, így különös tekintettel a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény 6. § (5) bekezdésére, ezen adatokat mindaddig kezeli, amíg a résztvevő a hozzájárulását vissza nem vonja.

A jelen Szabályzatban foglaltak tekintetében a FrizbiEntertainmentKft.adatkezelő, míg a TNM az a FrizbiEntertainmentKft.megbízása alapján és annak keretei között adatfeldolgozó.

Adatkezelési nyilvántartási szám: NAIH – 68471/2013.

7. Felelősség kizárása
A hibás (pl. rossz név, kód, tévesztés) vagy a szolgáltatás időtartamán kívül beérkezett szavazatokért a FrizbiEntertainmentKft., valamint a TNM semmilyen felelősséget nem vállal. A jelen szabályzatban foglalt feltételeknek meg nem felelő szavazatok érvénytelenek és azok a szavazásból kizárásra kerülnek, a nyereménysorsoláson részt nem vehetnek.

A FrizbiEntertainmentKft.valamint TNM a nyeremények tekintetében minőségi felelősséget nem vállal, a nyertes ilyen igényét jogszabályi keretek között a nyeremény gyártójával, illetve a szolgáltatás nyújtójával szemben érvényesítheti.

8. A SZOLGÁLTATÁS technikai kivitelezése; SZAVATOSSÁG, GARANCIA
A szavazás önálló számítástechnikai rendszeren fut. A rendszer a mobil szolgáltatóktól bérelt vonalakon bonyolítja a bejövő SMS forgalmakat.
A TNM az SMS-ek feldolgozását saját hardver-, és szoftverrendszerén belül kezeli.
A szolgáltatáshoz kapcsolódó nyereményjáték előírásoknak megfelelő lebonyolítását a TNM a mindenkori hatályos törvények és jogszabályok betartásával szavatolja.
A résztvevő a szavazással kapcsolatban jelen Szabályzatban foglalt valamennyi feltételt tudomásul veszi, elfogadja, és egyben kijelenti, hogy abban saját akaratából, saját felelősségére vesz részt.
A hivatalos Szabályzat hozzáférhető a Szervező címén, valamint a műsor honlapján mediaklikk.hu/magyarorszagszepe , valamint TXT 731. oldalán.

A Szervező fenntartja a Szabályzat módosításának jogát. Az esetleges módosításokat a Honlapon közzéteszi.

9. Ügyfélszolgálat, információk, elérhetőségek
A szolgáltatással kapcsolatban a TNM 06 (1) 372-4950-estelefonszámon elérhető ügyfélszolgálatánál lehet érdeklődni 0-24 óra között. A TNM a beérkező kérdéseket, észrevételeket feldolgozza és az egyes hívókat minden esetben visszahívja, a beérkező észrevételekről, kérdésekről a TNM ügyfélszolgálata egyedi sorszámmal ellátott listát vezet. A TNM ügyfélszolgálata a hívó által megadott hívószámon hívja vissza az ügyfeleket.

FrizbiEntertainmentKft.            Telekom New Média Zrt.