Tanúim lesztek - Kerecsendi hittanos tábor

A Tanúim lesztek július 19-i adásának tartalmából
 

Hallgassa meg!

– Már elkezdődött Kerecsenden az a hittanos tábor, ami példát nyújthat más egyházközségeknek is, ahol szeretnék a cigány családok gyerekeit is bevonni a közösség életébe, s megismertetni velük Isten szeretetét. A kerecsendi római katolikus plébánia képviselőtestületének elnökével, E. Román Katával beszélgettünk.

– Magyar Egyháztörténeti  Enciklopédia Munkaközösség, az Isteni Ige Társaságának Magyar Rendtartománya és a Historia Ecclesiastica Hungarica Alapítvány gondozásában megjelent a verbiták szerzetes rendjének 100 éves története Magyarországon. Tráser László nem csak a könyvről, hanem a verbitákról is érdeklődött a kötet szerkesztőjénél, Zombori Istvánnál.

– A „Zarándokpont” elnevezésű zarándokiroda két önkéntese, Szilvay Gyula és Gáti Anna a jezsuita Párbeszéd Házában lévő irodájukat ajánlja figyelmünkbe, mely a 8. kerület, Horányszky utca 20. alatt található. Ingyenes felvilágosítás hétfőn, szerdán és csütörtökön 17.00 – 19.30-ig személyesen vagy telefonon: 06/20-616-7136.

– A vasárnapi olvasmányt fölolvassa és hozzáfűzi gondolatait a lengyel származású Burbela Gegely verbita szerzetes.

Ma délután fél kettőkor, Hámori Kinga számít figyelmükre.

Tanúim lesztek! – Kossuth – Július 19.,  kedd, 13:30

Szerkesztő: Madocsai Bea és Hámori Kinga

Tovább a műsoroldalra>>>

Olvasson tovább