Napközben: A turista állami horgászjegy

A Napközben szeptember 28-i adásának tartalmából
 

Hallgassa meg!

– Egyre népszerűbb a horgászok körében a turista állami horgászjegy. Több vízhasznosító, például a Balatonon is, kedvezményes területi jegyet biztosít e mellé. Eközben a tó partján igyekeznek megoldást találni arra a problémára, hogy balatoni hal kerülhessen a vendégasztalokra. Milyen volt az idei nyári horgászszezon, és hogyan válnak be az új halvédelmi intézkedések?

Megszólal: Zsigmond Richárd, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal földművelésügyi igazgatója; Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Zrt. vezérigazgatója; Hegedűs Gábor, a Tisza-tavi Sporthorgász Nonprofit Kft. vezetője.

– Gondolta volna, hogy a fiatalok fele nem védekezik, amikor elveszíti a szüzességét, sőt negyedük a későbbi együttléteknél sem? A rendelkezésre álló eszközöket az iskolai felvilágosítás és a fogamzásgátlók kínálatának jelentős bővülése ellenére sem ismerik, sürgősségi fogamzásgátlásra viszont minden tizedik fiatalnak szüksége volt az elmúlt egy évben. De mi állhat a felelőtlenség hátterében? És egyáltalán, mi ellen védekezzünk?

Megszólal: dr. Szőnyi György szülész-nőgyógyász, orvos-igazgató G1 Intézet; dr. Mosonyi Attila, az Eszterházy Károly Egyetem professzora; Séllei Györgyi szexológus.

– Diétát tartanak a kövér kutyáknak! De az egyes fajtáknál mi az ideális súly? Mihez vezethet a kutyaelhízás? Hogyan lehet kezelni a problémát?

Megszólal: dr. Koleszár István, állatorvos, a Rex Kutyaotthon Alapítvány igazgatója; Balogh Lívia dietetikus.

A nem rég megállapított legalacsonyabb rezsióradíjtól az építőipari lánctartozások, a feketemunka megszűnését, és az egyenlő piaci esélyek megteremtését várják a szakemberek. De van-e elég munka? Vajon a CSOK kiterjesztésével tovább nő a lakásépítések száma? Az ország mely területein a legnagyobb az építkezési kedv?

Megszólal: Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége elnöke; Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Napközben – Kossuth – szeptember 28., szerda, 9:00

Tovább a műsoroldalra>>>

 

Olvasson tovább