Tanúim lesztek: Mindszenty József emléke

A Tanúim lesztek november 8-i adásának tartalmából.
 

Hallgassa meg!

– November végéig tekinthető meg a Somogy Megyei Kormányhivatal galériájában az a tablósorozat, mely három somogyi mártír pap, Martincsevits Pál, Hajnal Zénó és Padányi Sándor életét és vértanúságuk körülményeit mutatja be. Marics József berzencei plébános-történész beszél kutatásai eredményéről.

– November 4-én a parlament Vadász termében átadták a Mindszenty emlékérmeket. Az ünnepség résztvevői a díjátadást követően megkoszorúzták Mindszenty József emléktábláját. A Mindszenty Társaság alapító elnökét, Lezsák Sándort kérdeztük: gyakori esemény-e, hogy a Parlamentben imádkoznak és fölhangzik a Boldogasszony anyánk, ahogy ezúttal is történt?

– December elsején lesz 100 éve, hogy 58 évesen elhunyt boldog Charles de Faucauld, ám a megemlékező szentmisére már e hét szombatján, 12-én kerül sor. A Jézus Kistestvérei Női Szerzetesközösség tagjai, Erzsébet, Nelli, Anikó és a magyarul kiválóan beszélő Mónika kistestvér, valamint a Faucauld atya lelkisége szerint élő világiakból álló Názáret Közösség vezetője, Medgyessy László mondja el, hogyan látják ők boldog Károly testvért. A délután 14 órakor kezdődő rendezvény helyszíne a IX. kerületi Páli Szent Vince Plébánia, Haller u. 19–21. A templomban a szentmise 18 órakor kezdődik.

– A vasárnapi szentleckét fölolvassa és hozzáfűzi gondolatait Kelemen Imre, a Főegyházmegyei Hivatal irodaigazgató-helyettese.

Tanúim lesztek! – Kossuth – november 8., kedd, 13:30

Szerkesztő: Madocsai Bea és Hámori Kinga

Tovább a műsoroldalra>>>

Videó ajánló

Olvasson tovább