Egyéb

Darvas István rabbi és Toronyi Zsuzsa, a Zsidó Múzeum igazgatója a hetiszakasz kapcsán az atyai áldásról, a versengésről, meg a kiemelkedő zsidó gondolkodókról is beszélt.

Miért gyengülnek el a szemek?
Hallgassa meg!

Melyik a mostani hetiszakasz?

Darvas István

Toldot hetiszakasza tulajdonképpen a napjainkig hat, ez persze minden más hetiszakaszról is elmondható. Azonban ennyire élesen és jól láthatóan, mint amelyik Jákobnak és Ézsaunak a születéséről szól, nincs másik, amelyik ennyire fontos egészen a napjainkig.

Ez mit jelent?

Nem egyszerűen csak két gyermek születik meg, hanem a személyükben két olyan kultúra is, amelyik a mai napig meghatározza a világ dolgainak az alakulását. Kettejük néha szorosabb, néha távoli viszonya, amelyik konfliktusoktól sem mentes, az alakította ki azt a civilizációt, amelyben ma is élünk.

Két ember, két út?

Igen, a zsidó utat, másként fogalmazva, az isteni célt Jákobnak kellett betöltenie. Ahhoz, hogy Jákob elindulhasson ezen az úton, legelőször a leleményességére volt szükség, akik ismerik a hetiszakasz szövegét, azok nem biztos, hogy a leleményesség szóra gondolnak. Tudjuk, hogy Jákob egy tál lencséért szerzi meg az elsőszülöttség jogát Ézsautól, a testvérétől. Másodjára az atyai áldás megszerzése volt, itt nem elsősorban Jákob járt el éleslátóan, hanem az édesanyja. Történt, ami történt, nem mondhatjuk másképpen, hogy nem feltétlenül volt tudatában Izsák annak, hogy valójában nem Ézsaut, hanem Jákobot áldja meg. Azt tudom javasolni, hogy aki a részletekre is kíváncsi, az feltétlenül olvassa el a hetiszakaszt, mert a szövegek egyszerű olvasása is számos információt tartalmaz.

Hogyan is zajlott ez az atyai áldás?

A Tóra úgy fogalmaz, hogy az atyai áldás átadása előtt Izsáknak elgyengültek a szemei. Az, hogy a szemek elgyengülése miért is volt, másrészt mit is jelentett, erre a rabbinikus irodalom különböző feltevéseket hoz. Ezek közül a számomra a legkedvesebbet emelném most ki. Eszerint azért gyengültek el Izsák szemei, hogy Jákobot áldja meg. A szemel elgyengülésének más különleges okai nem voltak, egyszerűen az Örökkévalónak más szándéka nem volt, mint az, hogy a két fiú közül Jákob kapja meg az atyai áldást. Emiatt történt meg az, hogy amikor Izsáknak meg kellett adnia az atyai áldást, nem voltak jók a szemei. Azonban az, hogy nem jók a szemek, az nem csak Izsák esetében jelentett problémát, hanem a későbbiekben is. Mint sokan tudhatják, nagyon sok olyan zsidó orvos működött, akik a gyógyításban segédkeztek, voltak közöttük, akik a szemek gyógyítását tűzték ki életcéljukként.

Van-e esetleg olyan kincse a Zsidó Múzeumnak, amelyik kapcsolódhat ehhez a hetiszakaszhoz?

Toronyi Zsuzsa

Egy orvossal kapcsolatos dokumentumot említenék, amelyik Hirschler Ignácról szól. Ő szemészorvos volt, de azért is érdemes megemlíteni, mert hiszen a Toldot hetiszakaszban is egymással versengőkről van szó, hiszen az ő életében is volt egy ilyen időpont, amikor konkurálni kellett. Hirschler Ignácról tudni kell, hogy szemészorvosként ő volt az első zsidó tagja a Tudományos Akadémiának, azaz neki nem kellett kikeresztelkednie, vallást váltania ahhoz, hogy ez a tudóstestület befogadja a tagjai sorába. Ehhez persze kellett a testület egyfajta változása, de elsősorban az, hogy Hirschler Ignác olyan kiemelkedő tulajdonságokkal bírjon a hazai szemészetben, ami nem volt megkérdőjelezhető. Azt is érdemes tudni, hogy Hirscler nem csak a tudománynak élt, hanem azt is tudta, a közösségének, a zsidó közösségnek is szüksége van rá, ő nagyon aktív volt ezen a téren is. Olyannyira, hogy a nyilvánvalóan rengeteg munkája mellett elnöke volt a Pesti Izraelita Hitközségnek, így jelen volt azon a kongresszuson is 1868-69-ben, ahol Magyarország zsidósága versengő pártokká szakadt. A versengők, ha nem is az atyai áldást, de a kultuszminiszter jóváhagyását próbálták megszerezni ahhoz, hogy melyik legyen az az irányzat, amelyiknek a szabályzatát, tantéteteleit, életkörülményeit a király jóváhagyja. Hirschler egyike volt a jelesek közül ezen a kongresszuson, minden ülésen jelen volt, egy ideig elnökölte is a kongresszust. Vele kapcsolatban egy képeslapja van a múzeumnak, ami egy festményről készült, ennek számomra az is az érdekessége, hogy egy festmény nem csak lóg valahol, ahol Hirschler Ignácra emlékezik, hanem még képeslapot is kiadtak belőle, azt jelenti, ez a közösség, amelyik a hitközséget akkor fenntartotta, nagyon fontosnak érezte Hirschler személyét. Fontosnak érezte azt a történelmi gondolati rendszert, amit az ő munkássága képviselt. Ezért jelentette meg a Zsidó Múzeum a harmincas években azt a festményt, amelyik már a gyűjteményéhez tartozott. A célja nem volt más, mint ezzel a Hirschler portréval közvetítsenek mindenféle hasznos üzeneteket egymásnak. Ez egy érdekes jelenség, nagyon fontos megérteni azokat az indítékokat, ami arra vezetett, hogy egy jeles elődjük képét elérhetővé tegyék mindenki számára egy képeslapon.

Hirschler Ignác ezek szerint a zsidó közösségben és a szakmájában is maradandót alkotott. Én magam rabbiként azon igyekszem, hogy minél több embert vegyek rá arra, hogy jöjjenek el tanulni a zsinagógába. Ugyanakkor azokra is gondolni kell, akik ugyan járnak zsinagógába, de nem feltétlenül képzi az életük részét.

Van-e esetleg olyan javaslata, ha valaki zsidó értelmiségiként, üzletemberként, akár egy olyan zsidóként, aki érdeklődik a hagyományok iránt, de még nem találta meg a hidat, ami ezekhez visszavezeti, az hol tudna a leghasznosabban ebbe a zsidó életbe bekapcsolódni?

Szerintem ez nem egy másik színtér. Azt gondolom, a XX-XXI. században a zsidó múzeumok, kulturális intézmények képesek felzárkózni a korábban kialakult zsidó intézményrendszerhez, aminek részét képezik a zsinagógák. Ezért hiszem azt, hogy nem múzeumba vagy zsinagógába kell járni, hanem múzeumba is kell járni. Ez a kettő, ha jól csináljuk, ha jól tekintünk a hagyományainkra, a kultúránkra, akkor ez kiegészíti egymást. A múzeum egy olyan hely, ahol megismerkedhetünk azokkal a hagyományokkal, például Hirschler Ignác emlékével, az általa képviselt eszmék jelenvalóságával, de akár ezeknek az eszméknek a meghaladottságával is. Már azért is, mert a történelem olyan, hogy egyrészt változik, másrészt meg semmi sem változik benne. Ezekkel mindig jó szembesülni, találkozni, ennek segítségével lehet mindig valami olyasmit megtanulni önmagunkból, amit máskor a zsinagógában tanulunk meg önmagunkból.

Köszönöm a beszélgetést, a tanítást, találkozzunk a múzeumokban, a zsinagógákban.

Breuer Péter

Az interjú a 2016. december 2-i Halljad Izrael! adásában elhangzott beszélgetés szerkesztett változata.

Videó ajánló

Olvasson tovább