Egyéb

Nem azt eszi itt az ember, amit szeretne, hanem azt, ami van

Szabó György, a Mazsök elnöke a badacsonytomaji üdülő felújításáról beszélt, de megtudhatjuk, mitől is kóser a brokkoli és a karfiol.
Hallgassa meg!

Mi történik mostanában a közalapítványnál?

Azon kívül, hogy a szokásos történetek haladnak, a legfontosabb feladatunk, hogy a badacsonytomaji üdülőben elkezdődött a felújítási munkálatok további szakasza, egy diákszálló épül, hogy az odaérkező iskolás csoportoknak is megfelelő körülményeket tudjunk biztosítani.

Ezeknek a csoportoknak kóser ellátást biztosítanak?

Természetesen, az ott lévő kóser konyha mindenkinek a rendelkezésére áll, persze csak akkor, ha megfelelő vallási felügyelet van biztosítva.

A téli hónapokban mit tud ajánlani az odalátogatni szándékozóknak?

Konkrétan semmit, a badacsonytomaji üdülő szezonja Pészah után kezdődik és Ros Hasane ünnepéig tart. Télen végezzük azokat a felújítási munkálatokat, amelyek a főszezonban váltak szükségessé.

A Mazsök minden évben támogatja a zsidó fiatalokat, a zsidó iskolákban tanulókat. Idén már kiosztásra kerültek ezek a támogatások?

Idén, hasonlóan az előző évekhez, több mint száz szociálisan rászoruló gyermek kapott támogatást a Mazsök-től, 25-100 ezer forint közötti értékben. A bírálók minden egyes esetben átnézték a pályázó családok anyagi helyzetét, ennek alapján kerültek a támogatások átadásra. Ezek vásárlási utalvány formájában kerültek átadásra, ezeket csak és kizárólag olyan cikkekre lehetett fordítani, ami a gyerekek javát szolgálja.

Volt már szó a Mazsök feltőkésítéséről, hol tart most ebben az ügyben az alapító?

Lassan három hónapja elkészült a javaslat erről, ha nem is 2017-re, de 2018-ra már az alapító hoz egy olyan döntést, hogy a közalapítványt feltőkésíti, ezzel megnöveli a pályázatokra fordítható összegeket is.

Sokak szerint ma Magyarországon reneszánszukat élik a zsidó szervezetek. Ön is így gondolja?

Ma valóban reneszánszukat élik a magyar zsidó civil és vallási szervezetek, nemrégiben az új izraeli nagykövet is azt nyilatkozta, Magyarország példaértékűen gondoskodik a zsidó közösségekről, szemben más nyugat-európai országokkal. Az elmúlt évek folyamán a zsidó közösségekre fordított pénzeszközök, a zsinagógafelújítások, az egyéb kulturális események támogatása azt mutatja, Magyarország Kormánya a szívén viseli a zsidó közösségek sorsát.

Magyarországon több zsidó közösség, egyház is van, erről mi a véleménye?

Ez egy nagy mérföldkő a magyarországi zsidóság életében, hiszen hosszú évekig a neológia volt a magyarországi zsidóság egyetlen képviselője. Ezzel önmagában véve nincsen semmi baj, a zsidóság nagyon sokat köszönhet a neológiának az elmúlt évtizedekben végzett munkája kapcsán, hiszen életben tartották a zsidóságot, intézményeket üzemeltettek. Ezek olyan elvitathatatlan érdemek, amivel felesleges vitatkozni.

Az új szervezetek kiegészítik akkor a Mazsihiszt?

Ezek a szervezetek semmiképpen sem a Mazsihisz életére törnek. A zsidóságát mindenki másként éli meg, aki úgy gondolja, hogy egyszerűbb, könnyebb zsidó életet választ magának, az nem vállalja magára valamelyik ortodox irányzat kötelmeit. Aki többet szeretne, a törvényeket jobban be szeretné tartani, a kósersággal együtt, az csatlakozhat bármely más ortodox szervezethez.

Akkor adódik a kérdés, ma könnyű vallásos zsidónak lenni Magyarországon?

Nem könnyű ma vallásos zsidónak lenni Magyarországon, nem is azért választja ezt, mert a könnyebbséget szereti, vannak nehézségek és persze vannak kifogások is. Kérdezik tőlem, hogy hol lehet ma jót enni, erre szoktam felelni, nem azt eszi itt az ember, amit szeretne, hanem azt, ami van, persze most a kósersági lehetőségekre gondolok. Ez nem Párizs, nem Brooklyn, nem Jeruzsálem. Ez Budapest a maga kis kellemes zsidó mikroklímájával, minden pozitívumával és minden negatívumával együtt.

Ha már étkezés, Ön még kóser élelmiszerek gyártásával is foglalkozik. Kérem, beszéljen erről!

Nem gyártás, termesztés, de sokkal inkább az a társaság, amit létrehoztunk egy új mezőgazdasági iparág létrehozásán ügyködik. A világ nagy részén nem, ismert ez a termesztési ág, ez Európában unikumnak minősül. Kóser zöldségtermesztéssel rajtunk kívül senki sem foglalkozik. Viszonylag szűk a növényi kör, brokkoliról és karfiolról van szó ilyesfajta termesztése a világon rajtunk kívül egyetlen helyen folyik. Jelenleg valamivel több mint hat hektáron dolgozunk, 2019 elejére ez már több mint harminc hektár lesz.

Kikkel dolgoznak?

A foglalkoztatottak egy része megváltozott munkaképességű, a másik része egészséges munkaerő lenne, már ha lenne. A munkaerőpiac problémái minket is sújtanak, ez egy olyan probléma, amit viszonylag gyorsan meg kell oldani.

Mitől kóser a brokkoli és a karfiol?

Alapvetően a teljes rovarmentességet kell elérni, hiszen a rovarok fogyasztása alapvetően tiltott. Ezt a termesztési körülmények hozzáigazításával tudjuk elérni. Ha az ember vesz a piacon egy fej brokkolit, akkor a zöldséggel együtt több tucat rovart is elfogyaszthat, legyenek azok atkák, tetvek és mások. A mi technológiánkkal és a folyamatos ellenőrzésekkel, hiszen hetente érkeznek a vallási ellenőrök Brooklynból, Jeruzsálemből. Az ő ellenőrzésükkel egy hektárról 160 fej zöldség mintavétele történik, ebben a mennyiségben a maximum megengedett élő bogármennyiség három darab.

Köszönöm a beszélgetést.

Breuer Péter

Az interjú a 2016. december 2-i Halljad Izrael! adásában elhangzott beszélgetés szerkesztett változata.

Videó ajánló

Olvasson tovább