Tanúim lesztek: Végső búcsú Rohályi Gábortól

A május 23-i adás tartalmából

Hallgassa meg!

Erdő Péter bíboros hétfőn ünnepélyesen megnyitotta a 25. Szent István könyvhetet, ami a keresztény szellemiségű irodalom seregszemléje, a hagyományoknak megfelelően a pesti belvárosban, a Ferenciek terén. A rendezvény főszervezője a Szent István Társulat, melynek igazgatójával, Farkas Olivérrel Szerdahelyi Csongor beszélgetett a legújabb kiadványaikról.

Május 19-én átadták az új, nagy sportcsarnokot Pázmándon, ahol addig még megfelelő tornaterem sem állt rendelkezésre. Az 500 éves település vezetője, dr. Virányiné dr. Reichenbach Mónika polgármesterasszonytól halljuk, milyen további terveik vannak és mire használják majd az új épületet.

23-án röviddel műsorunk elhangzása után, délután 3 órakor Budapesten, a
Pasaréti templomban vesznek végső búcsút Rohályi Gábortól, aki a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület elnöke, az ÉrMe Üzleti Hálózat és a Keresztény Értékmegőrző Egyesület meghatározó alakja volt. Nobilis Máriót, a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület alapító alelnökét kerestük föl, hogy megemlékezzünk róla.

A vasárnapi szentleckét fölolvassa és hozzáfűzi gondolatait Pákozdi
István egyetemi lelkész.

Tanúim lesztek! – Kossuth – május 23., kedd, 13:30

Tovább a műsoroldalra>>>

Videó ajánló

Olvasson tovább