×

Blog #9: Meglepetés!

A negyedik napon volt ám meglepetés bőven!

A lányok ugyanis nem tudták, hogy milyen feladatok várnak rájuk: négy csapatba osztották őket, majd elindultak a célállomás felé. Két csapat reggel, két csapat pedig délután indult.

Az egyik délelőtti csapat egy celldömölki kutyamenhelyet látogatott meg, ahol ketrecet tisztítottak, kutyagumit szedtek, megtisztították a kutyusokat, sőt még egy halott méhecskét is eltemettek. Utóbbit mi sem értjük.

A másik csapat egy ikervári pékségben kötött ki, ahol nekik kellett meggyúrni és formázni a tésztát, majd kalácsot sütni belőle – a lányok nyakig, sőt a fejük búbjáig lisztesek lettek, és még a stábtagok sem menekültek meg.

A délutáni etapból négy lány egy sárvári lovardában találta magát, ahol kitisztították a pajtát, megetették és lekefélték a jószágokat, sőt még lovagoltak is!

A másik team pedig Sopronkövesden túlra ment, egy mezőgazdasági területre, ahol a végtelen epermezőkön szüreteltek, kapáltak, tyúktojást szedtek, de olyan is akadt, aki traktort vezetett! Mondanom sem kell, leginkább ők fáradtak el a nap végére, de munka után édes a pihenés., nem igaz? (Minket pedig egy kisautó hátsó részében vittek a mezőre, életre szóló élmény volt!)

Kattra galéria nyílik!

De összefoglaló videónkból még több derül ki!

SZAVAZOK A LEGSZEBB MOSOLYRA >>>

Ne felejtsétek, június 16-án pénteken felvezető adás, június 18-án vasárnap pedig élő döntő a Dunán!

Array
(
    [replacement] => 
		
		

    [shortcode] => 
		
		

    [title] => 
    [image] => //cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/4/2017/06/DSC_0693-1024x575.jpg
    [alignment] => aligncenter
)