Egyéb

Szombat reggel: Irma hamarosan Floridára is lecsaphat

A szeptember 9-i adás tartalmából.
 

Az Oslo című darab tarolt a New Yorki Brodway-n. Az 1993-as közel-keleti béketárgyalások előkészületeiről szóló színmű számtalan díjat besöpört a tengeren-túlon, az elmúlt szezon egyik legsikeresebb előadása lett New Yorkban. Most Londonban is bemutatják, ráadásul egymás után két színház is műsorra tűzi az Oslot. A béketárgyalások előzményeit feldolgozó darab egyik érdekessége, hogy a főszereplő karakter jelenleg Norvégia londoni nagykövete. A brit fővárosban kasszasikerre számítanak.

Hallgassa meg!

Nyáron több tüntetés volt Barcelonában és a Baleár-szigeteken, Spanyolországban. A helyiek megelégelték az egyre nagyobb turistaáradatot. A nyilatkozatok szerint nem elsősorban a hatalmas tömeggel volt a bajuk, hanem a részeg vendégek randalírozásával. A Baleár-szigetek kormánya egymás után próbál különféle szigorításokat bevezetni. Júliusban kezdeményezte, hogy a szigetre érkező brit repülőjáratokon korlátozzák az alkoholeladást, mivel a rendőrségnek rengeteg feladatot adnak az alkoholizáló vendégek. Emellett emelik az adók mértékét is: jövő évtől magasabb idegenforgalmi adót kell fizetni Mallorcán, Menorcán és Ibizán, de a lakások kiadását is szigorúbb szabályokhoz kötik.

Hallgassa meg!

Eddig összesen kilenc cég érdeklődött az Alitalia különböző üzletágainak megvásárlása iránt, a válságban lévő olasz légitársaságra október 2-ig kell kötelező vételi ajánlatot tenni. Az Alitalia 3 milliárd euró adósságával mindössze 921 millió vagyon áll szemben. A légitársaság egy évtizeden belül már a második alkalommal, az idén májusban került kormánybiztosok gondnoksága alá azzal a céllal, hogy vagy átszervezéssel, vagy értékesítéssel, vagy felszámolással tegyenek pontot veszteséges működésének a végére.

Hallgassa meg!

Ukrajnában hatalmas problémát jelent a hulladék feldolgozása, illetve tárolása. A helyzet kezelése érdekében a kijevi parlament elfogadott egy törvényt, melynek értelmében az ország lakóinak 2018-tól szelektíven kellene gyűjteniük a háztartási hulladékot. Azt viszont egyelőre senki nem tudja, hogy hogyan fog ez a gyakorlatban működni.

Hallgassa meg!

Az orvosi marihuána nagyüzemi termesztésére és jelentős exportjára készülnek Izraelben. A tervek szerint csakis azokba az országokba szállítanának hivatalosan kannabiszt, amelyek engedélyezik annak orvosi felhasználását, és közben Izraelben továbbra is illegális maradna a nem egészségügyi célú alkalmazása. Több politikus is ellenezte a hónapok óta napirenden szereplő kérdést, a belbiztonsági miniszter szerint az ország nincs felkészülve a kannabisz külföldi eladásából származó következményekre. Shiri Zsuzsa összeállítása.

Hallgassa meg!

A tervek szerint növeli a hadseregre fordított kiadásokat Svédország. A parlamenti pártok előzetes megállapodása szerint évi mintegy 300 millió dollárral többet költenek a fegyverkezésre és a hadseregre a jövőben.

Hallgassa meg!

A hét közepén a francia Saint Martin és Saint Barthélémy szigeteknél tombolt Irma. A Bahamákon, ahol arra számítanak, hogy a hurrikán hat méter magas hullámokat korbácsol majd – Hubert Minnis kormányfő bejelentette, mind a hat szigeten tart az evakuálás. Az amerikai Hurrikán Központ előrejelzései szerint a hét végéig nem csökken a vihar erőssége, és Irma várhatóan 5-ös erősségű hurrikánként csap le Floridára.

Hallgassa meg!

Több féle maracuja, vagyis más szóval passió gyümölcs, valamint, papaya, mangó, annóna, avokádó – egy átlag piac kínálata a Portugáliához tartozó Madaeira-szigetén. És természetesen a minibanán – minden mennyiségben… Vannak, akik megpróbálják a szigeten vásárolt gyümölcs életképes magjait itthon elvetni és felnevelni a növényt. De ezek legtöbbjéből csak dísznövény lesz, mert 20 méteres korában adna termést például a mangó és az avokádó. Ezzel szemben a maracuja jól termeszthető itthon is.

Hallgassa meg!

Mit kínál a prágai ősz? ​

Kossuth Rádió – Szombat reggel – szeptember 9., szombat,  6:00

Szerkesztő-műsorvezető: Kránitz Balázs

Vissza a műsor oldalára>>>

Videó ajánló

Olvasson tovább