Roma magazin: Hajdúdorog, Balogh Sándor út

 

Hajdúdorog, Balogh Sándor út. Aki ott él, az tudja, hogy egy cigánytelepről van szó. Nincs víz, járható út, düledező házakban laknak a családok – sokszor több generáció együtt, – de talán a legnagyobb probléma az, hogy nincs munka és nem figyel rájuk senki. Kivéve Budai János diakónust, aki több éve szolgál és segít a roma családoknak, amiben partnerei a Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium hallgatói is.

65 éves a Rajkó Zenekar. Az évforduló alkalmából a Müpában adtak ünnepi koncertet, neves vendégművészek közreműködésével. A Pamende szeptember 29-ei adásában a jubileumi koncert kapcsán készült riportfilmünket láthatják. Most ebből láthatnak egy rövid részletet.

Képzőművészettel, zenével és sportolási lehetőséggel várja a gyerekeket a kiskőrösi Roma Nemzetiségi Önkormányzat klubja, amelyet Kunhegyesi Ferenc festőművész indított el. A hiánypótló közösségépítő kezdeményezés pénzforrás nélkül működik, de mint mondják, nincs is rá szükség. Ingyenesen felajánlott eszközöket viszont örömmel elfogadnak, hiszen számukra a gyerekek a legfontosabbak.

Balogh Roland gitáros és ikertestvére, Balogh Zoltán zongorista a legsikeresebb hazai jazz-zenészek közé tartoznak. Születésnapjuk alkalmából, a művészvilágban Finucci ikrekként ismert testvérpár koncertfelvételével búcsúzunk.

Roma magazin – Duna – szeptember 25., hétfő, 6:45
Ismétlés aznap 15:05-től a Duna World-ön!

Tovább a műsoroldalra>>>

Olvasson tovább