Egyéb

Mindenkihez szólunk

Prieger Zsolt, az Anima Sound System zenekar vezetője a Café Budapest Fesztiválon bemutatásra kerülő koncertjükről is beszélt Breuer Péter és Kovács András, az Origo főmunkatársa előtt.
Hallgassa meg!

Az Anima Sound System a Café Budapest Fesztiválon lép fel.

Valóban, a korábban Őszi Fesztiválként ismert rendezvényen lépünk fel, a mostani fesztivál középpontjában a zsidó, az izraeli kultúra áll. A zenekarunk is arról nevezetes, hogy sok kultúrát igyekszünk eggyé gyúrni, egyszerre európai és egyszerre közel-keleti dolgot állítsunk elő. A zenekarunk most a közel-keleti békét is bemutatja, mert van egy marokkói arab és egy etióp zsidó énekesünk is van. Az Anima Sound Systemben éppen az érdekes, hogy teljesen mindegy, hogy blues, vagy éppen gospel az alap, ez utóbbi a Jerusalem My Love anyagunkban szerepel, hiszen ez is egyfajta odafordulás Isten felé.

Ön szerint mennyire szereti majd ezt a magyar közönség?

Fogalmam sincsen, kíváncsi vagyok, mennyire lesz vevő a közönség arra, hogy friss módon beszélünk Istenről, az istenhitről. Mondjuk, az is igaz, hogy eddig sem nagyon izgatott a fogadtatás, a zenekarunk huszonöt éves, játszottunk már tízezrek előtt, ahogy igen kevés ember előtt is. Mi nem egy folyamatos zenekart építünk, hanem teret adunk a kísérletezésnek, a megújulásnak, a folyamatos váltásnak, ezért kiszámíthatatlan a nézői reakció.

Ezzel a mostani anyagukkal Izraelben is fellépnek, tervezik ezt?

Nagyon szeretném, éppen tárgyalás alatt vagyunk. Sokszor volt már meghívásunk, kaptunk visszajelzéseket, hogy játszák ott a számainkat, de még a zenekar személyesen nem járt az Ígéret Földjén. Egyébként nagyon érdekes az is, és ez is jellemzi a zenekarunkat, a kultúrák keveredését, hogy az Izraelben a Shalom című lemezünkből játszanak sokat, a lemezen közreműködött Noam Chomsky, a kiváló nyelvész, és általa ismertük meg azt a nagyszerű egyiptomi énekesnőt, akivel sokat dolgoztunk együtt és akinek a férje Vas megyei magyar fiú, mint én. Úgy gondolom, hogy nincs igazuk azoknak, akik a kulturális felhígulástól tartanak, a sok-kulturalizmus szerintem egy nagyon jó dolog, persze a saját gyökereink, a nyelvi gyökereink mellett, ami szintén nagyon fontos.

Mondta, hogy nem tudja előre a közönség reakcióját, de mégis, kiknek ajánlja a fellépésüket?

Ez is határok nélküli, mert a mi programunk azt jelenti, hogy mindenkihez szólunk. A mi szándékunk az mindig jó, akkor leszünk kulturálisan, spirituálisan jó kondícióban, ha valóban egyesíthetőek a zsidó és keresztény hagyományok.

Beszélt a zenekar folyamatos megújulásáról. Most miben látja a megújulást, merre tovább Anima Souns System?

Jelenleg három lemezen is dolgozunk, az egyik a Stockhausen Syndrome, ez egy zenei kísérlet a XX. század egyik legnagyobb zeneszerzője nyomán. A másik a Jerusalem My Love lemezünk, észak-afrikai, közel-keleti, európai, arab, zsidó zenék, gondolatok keverednek, Martin Buber, a nagy filozófus kapcsán, egyébként pont róla, a munkásságáról beszélek majd a Szombathelyi Zsidó Szabadegyetemen. A harmadik lemezünk meg Bob Dylan dalait dolgozza át, a nagyszerű előadó vallásos korszakait állítva középpontba. Szerintem nagy dolog volt, sőt megérdemelt volt az ő irodalmi Nobel-díja, amit ő a popkulturális közegben előadott, az zseniális, ez is költészet.

Hol is lesz a koncert?

Október 21-én, az Akvárium nagytermében, sok vendéggel várunk mindenkit.

Köszönjük a beszélgetést.

Az interjú a 2017. október 6-i Halljad Izrael! adásában elhangzott beszélgetés szerkesztett változata.

Videó ajánló

Olvasson tovább