Közelről: Három évig kutatják a fényszennyezést

Az október 6-i adás tartalmából
 

Rendhagyó történelemóra és tematikus séta a Fiumei úton – az aradi vértanúkra emlékeznek ma, október 6-án a nemzeti sírkertben, ahol reggeltől diákcsoportokat is vártak. Nagy Nóra összeállításában először Radnainé Fogarasi Katalint, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatóját hallják.

Hallgassa meg!

Három évig kutatják a fényszennyezést az Eötvös Loránd Tudományegyetem Savaria Természettudományi Centruma, az Eszterházy Károly és a Kaposvári Egyetem szakemberi közösen. A projektre a Széchenyi 2020 programból több mint 900 millió forint uniós támogatást kaptak az intézmények. További részletek Varga Tünde összeállításából.

Hallgassa meg!

Az év egyik leginkább várt futóeseménye – több százan elindulnak majd, van, aki rövidebb távokon, például 10 km-en versenyez, de sokan vannak, akik nekivágnak életük első maratonjának. Jövő hétvégén rendezik a Spar Budapest Marathont, szokásos pénteki szabadidősport ajánló sorozatunkban erről is szó lesz, a riporter Náray Balázs.

Hallgassa meg!

Eddig négy magyarnak sikerült feljutnia a Manaszlu csúcsára, Klein Dávid 2015 októberében tudott felkapaszkodni a hegy tetejére. Az expedíció után nálunk, a Közelrőlben mesélt a hegy megmászásáról, Kránitz Balázs beszélgetett vele.

Hallgassa meg!

Szerencsére a mostani Erdélyi-Magyar Manaszlu Expedíciót nem veszélyeztette lavina, de nem minden hegymászó ilyen szerencsés. Erőss Zsolt hegymászót és csapatát 2010-ben sodorta el a lavina a Magas Tátrában. A hegymászók 150 métert csúsztak lefelé, közben többször nekiütközve az éles szikláknak – szerencséjükre egy másik hegymászó csapat a közelben mászott és tudott segítséget hívni. A baleset után néhány nappal Erőss Zsolt lábát amputálni kellett. A csapatban ott volt Komlos Marcell is. Vele beszélgetett Nagy Nóra.​

Hallgassa meg!

246 kilométer, 36 órán belül – mégpedig futva teljesítve. Ez a Sparthatlon, a világ egyik leghíresebb ultrafutóversenye. A megmérettetést 1983 óta minden évben szeptember utolsó péntekén tartják, a mezőny Athénból, az Akropolisz lábától indul, a cél pedig Spárta főtere. Lőw András 1992-ben indult először a megmérettetésen, múlthét szombaton pedig immár 20. alkalommal futott be a célba. Az ultrafutóval Nagy Nóra beszélgetett.

Hallgassa meg!

Aktuális politikai témákban vitáztak a fiatalok múlt hétvégén Tallinban. A Vitázik világ ifjúsága nevű versenyen két magyar diák képviselte Magyarországot Budai Franciska a nemzetközi vitavetélkedő elődöntőjéig jutott, míg Dömötör-Nagy Dóra a 3. helyezést érte el a döntőben. Velük beszélgetett Nagy Nóra.

Hallgassa meg!

Közelről – Kossuth – október 6., péntek, 15:35

Szerkesztő: Nagy Nóra – Kránitz Balázs
Műsorvezető: Süveges Gergő
Gyártásvezető: Rácz Szilvia
Hangmester: Rozbora Zoltán
Munkatárs: Soós Zoltán

Tovább a műsoroldalra  >>>

 

Olvasson tovább