Szombat délelőtt: Nyíregyházán megépült hazánk első Ökovifaluja

Az október 21-i adás tartalmából
 

Molnár Zoltán fotográfus bejárta Erdély gyárnegyedeit, Brazília szegénynegyedeit, végig követte a roma kilakoltatásokat Franciaországban, most tanít, és közben kutatja a pályaudvarokat, erdőket és hajléktalanokat fotóz.

Hallgassa meg!

– A recski munkatábor létét évekig titkolták. A túlélők nagy része csak ’56-ban szabadult. Megemlékezés a „magyar Gulag”-ról, amelyről sokáig még a helyiek sem mertek beszélni.

Hallgassa meg!

– Megépült hazánk első Ökovifaluja Nyáregyházán, ahol az ovisok játszva tanulhatnak a fenntarthatóságról és mini Teslákon közlekedhetnek az udvaron.

Hallgassa meg!

– 70 maraton a környezetvédelemért- Hidvégi-Üstös Pál végigfutja a Duna teljes, 3.000 km hosszú partszakaszát. Az ultramaratonista egy hónapja indult a Fekete erdőből, pénteken pedig már Budapesten rótta a Duna partot.

Hallgassa meg!

Füttyögő Tilinkók címmel a helyi lokálpatrióták összefogásából kisfilm készült- a zalai Fityeháza érdekes történetét egy családi legendán keresztül mutatják be. (Varga Tünde)

Hallgassa meg!

– Ördögszem, Bumeráng vagy Ciceró a befutó? Nevet keresnek a mártélyi könyvtár macskájának, akit ugyan többször is örökbe fogadtak volna, de ő makacsul ragaszkodott a könyvtárhoz.

Hallgassa meg!

Poloskaűzés házilag, barangolás a paradicsomok között. Bozsik gazda a Lakatos család pomázi kertjében tett egy sétát.

Hallgassa meg!

– Pásztorkutyák a pusztában –Szent Dömötör napja a Hortobágyon. Most van az állatok behajtása, a számvetés közben pedig gulyás és juhász beszél a pásztorkutyához fűződő szoros viszonyáról.

Hallgassa meg!

Szombat délelőtt –október 21., szombat – 10.00

Szerkesztő: Belényi Barbara
Műsorvezető: Czifra Szilvia

Tovább a műsoroldalra >>>

Olvasson tovább