Egyéb

Irodalmi újság: Frankfurti könyvvásár

Az október 22-i adás tartalmából
Hallgassa meg!

Műsorunkban beszélgetést hallanak a Frankfurti könyvvásárról, Molnár T Eszter regényéről és Heltai Jenő most megjelent háborús naplójáról. Jó estét kívánok, a szerkesztőt BM hallják.

Egy hete fejeződött be a könyvkiadás egyik legjelentősebb szakmai eseménye a Frankfurti Könyvvásár, ahol az idei több ezer kiállító standja mellett Magyarország megújult arculattal hívta fel a figyelmet a kortárs magyar alkotók műveire. Megjelenésünk azért is fontos mert a magyar irodalom egyik legfontosabb nemzetközi közvetítője a német könyvpiac. Az ötnapos vásáron ott volt Sárközy Bence is, őt kérdezet Vlasics Sarolta.

Németország a helyszíne a Molnár T Eszter krimijének, a Szabadesésnek . Az író-költő, biológusnak ez az első felnőtteknek szóló regénye. A Freiburgban élő írót Cseicsner Otília kérdezte.

Sokat megélt, sokat látott és sokat megértett ember volt Heltai Jenő aki a Kiegyezés után 4 évvel 1871-ben született és az 56-os forradalom után 1 évvel halt meg. Nyitott szemmel és szívvel figyelte az őt kölrülvevő világot. „Ezek a kusza följegyzések napról-napra íródtak lakásokban és pincékben, óvó- és illemhelyeken, kórházban, börtönben, menekülés és bujkálás közben.” – írta a Négy fal között címmel, most megjelent háborús naplójának elején. Heltai Jenőről Szegő Jánossal beszélgettem… azt olvastam, hogy még az ellenségei is elfogadták…

Miközben a már említett Szabadság című verset kerestem Magyar Rádió hangarchívumában, egy különleges felvételt találtam.
Dátum: 1961. október 22. Helyszín: A Californiai Magyar Rádió, A műsor címe: Összeállítás a forradalom 5. évfordulója alkalmából. Közreműködött Ferrari Violetta.
Heltai Jenő versének részletét – még ha nem is tökéletes a felvétel – az ő előadásában hallják.

Köszönöm figyelmüket, a műsort BM, Kakó Gyula és Maksay Helga készítette.

Irodalmi újság – Kossuth – október 22., vasárnap – 20:06

Szerkesztő-műsorvezető: Bognár Mónika

Tovább a műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább