Fölszállott a páva - 2017

Fölszállott a páva: Szentföld és hajdúvirtus - A Pávaválogatók vége felé

A Fölszállott a páva utolsó területi válogatójához érkezett. Pénteken a hajdúböszörményi összeállítás nyitja a sort, majd a nézők az erdélyi Mikházán folyó küzdelemnek lehetnek részesei.

A Fölszállott a páva népzenei és néptánc tehetségkutató válogatói a befejezéshez közelednek. Az MTVA és a Hagyományok Háza közös rendezvénye ez alkalommal a Hajdúságból és a Nyárád mentéről jelentkezik.

A versenysorozat észak-alföldi válogatójának a Hajdúság székhelye, Hajdúböszörmény ad otthont. A nagy múltú városban 44 versenyző és formáció méri össze a tudását, közöttük hat külhoni indulónak is szurkolhatunk.

A Debreceni Hajdú Táncegyüttes még nemrégiben a messze távolban, a kínai táncrajongók szívét dobogtatta meg, ezúttal a város főterén népszerűsítik a műsort, s nemcsak a színpadi produkciójukkal, de a csikósok karikás ostorának pattogtatásában is maradandót alkotnak. Mitru Barbara Aknaszlatináról érkezik, tanúsítva, hogy a kárpátaljai szórványban is még élénken él a népi kultúra, s a népdaléneklés a magyarság megtartásának is fontos záloga. Varga József a helyi hajdúvirtus letéteményese, s jelenlétével is jelzi, hogy jó döntés volt a versenyt a városban rendezni. Glonczi Rodrigó roma táncos már-már akrobatikus mozdulataival hódít, s a női nem nagy kedvelőjének vallja magát. A Csikuska Táncegyüttes viszont a férfi-nő kapcsolatok terén szelídebb vizekre evez, a párválasztáshoz csinál kedvet, s élő példával állítja, hogy a tánc a legjobb összeboronáló.

A nagyidai Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttesben sem „Csallódhattunk”, tagjai kedvesen beszélnek arról, hogy a táncon kívül a szabadidejükben is gyakran összejönnek a szórványban.
Ilosvai_Selymes_Péter_Néptáncegyüttes_2[1]

Mikháza, a Felső-Nyárád menti „Szentföld” központjában az erdélyi jelentkezők izgulhatnak a továbbjutásért. A tizenhét induló között többségben vannak az énekesek.

A kolozsvári Gorzó Boglárka már a Páva gyermekfordulóiban rutint szerzett, a Tatrospart néptánccsoport viszont csak fél éve alakult, de a gyimesi csapat már előszeretettel mutogatja oroszlánkörmeit. A székelyudvarhelyi Székely Kincső családjában a hit és az erkölcs a meghatározó, s a fiatal előadó az éneklésben teljesedik ki, olyannyira, hogy buszsofőr édesapja járgányán is már – közkívánatra – számtalanszor dalra fakadt. A szamosújvári Ördöngös Zenekar bravúros játékával bizonyítja, hogy az örmény városban még élénken kísért az ott nyugvó Rózsa Sándor betyáros szelleme.
Székely_Kincső_2[1]

Cigány ló nélkül nem cigány, és egy szép ló, olyan mint egy szép nő” – vallja Eötvös Remus énekes, aki saját bevallása szerint tud beszélni a lovak nyelvén, s dalaiban is megjelennek a nemes paripák. A mozit a Kalotaszegi Legénytársulat zárja, akik az ének és tánc közül az utóbbit választották, s azért vannak pont öten, hogy ha szűkösen is, beférjenek egy személyautóba.

Kalotaszeg_Legénytársulat_Kalotaszeg[1]

Természetesen a filmek végén a továbbjutók megismerésével a nézők és a versenyzők is felsóhajthatnak, ki ezért, ki azért…

Adás: 2017. november 10. (Duna 20.25), a vágatlan produkciók megtekinthetők:

www.mediaklikk.hu/pava