Egyéb

"Tebenned bíztunk eleitől fogva..." - A párbeszéd teológiájáról

A november 8-i adás tartalmából.
 
Hallgassa meg!

Az egyház annak a helye lehet, ahol a legkülönbözőbb emberek és vélemények egységre találnak abban a valakiben, aki őket összetartja, Jézus Krisztusban. Ez egy szép elv, de a gyakorlat nem mindig ezt mutatja. Azt tapasztaljuk, hogy nehéz és fájdalmas folyamat az, hogy különböző álláspontok párbeszédben maradjanak. Egy egyháztörténeti példát hallhatunk most erről a folyamatról. Nevezetesen két neves svájci teológus, Emil Brunner és Carl Barth vitájának történetét meséli el Békési Sándor, aki egyik szerzője a Kálvin Kiadó által nemrég kiadott gyűjteményes kötetnek, amely kettőjük kapcsolatát elemzi. Először a 20. század elejének nagy témájáról, a párbeszéd teológiájáról beszélt Békési Sándor.

Gyürén jótékonysági koncertet tartottak az Árokháti Béla emlékére építendő orgona javára. Ezen a hangversenyen járt Zsoldos Barnabás.

A napokban lelkésszé szentelt két fiatalt, Káposztás Gábort és Szécsi Dórát ismerhetjük meg Éles Erika segítségével.

Fekete Ágnes áhítata:

 „Mert a hol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is.” Máté evangéliuma 6,21

Martin Buber összegyűjtötte a kegyes rabbik történeteit, többek között Eizik rabbiét: Ő évek óta szenvedett, mégsem ingott meg a hite. Egyszer álmában azt a parancsot kapta, hogy Prágában a királyi palotába vezető hídnál keressen meg egy kincset. Amikor ez az álom már harmadszor is visszatért, útra kerekedett, és elment Prágába. De a hídnál őrök álltak éjjel és nappal. Így aztán félt nekiállni az ásásnak. Végül felfigyelt a járkálásra az őrök vezetője, és kedvesen megkérdezte tőle: Talán keres valakit? Erre a rabbi elmesélte, hogy milyen álom hozta őt ide. Az őr felnevetett: és te szegény fickó ezért az álomért jártad le a lábadat? Egy álom miatt képes voltál idezarándokolni? Akkor nekem is fel kellet volna kerekednem, egy bizonyos Eizik rabbihoz Krakkóba, mert ezt álmodtam, és a kályhája alól egy kincset kellett volna kiásnom. Elképzelheti, hogyan jártam volna, hiszen minden második házat Eizik rabbi házának hívnak ott. A mi rabbink meghajolt, és hazatért. Otthon kiásta kályhája mellől a kincset, és felépített belőle egy iskolát. A tanulságot is hozzáfűzték a régiek: jegyezd meg, vannak dolgok, amiket sehol a világon nem találhatsz meg, és mégis van egy hely, ahol megtalálhatod! El kell mennünk valahova azért, hogy megtaláljuk azt a kincset, amely a mi otthonunkban van.

A kincsen általában egy olyan tárgyat értünk, ami kedves az ember szemének, ami felvidít bennünket. De van, akinek Dárius összes kincse se lenne elég, ahogyan mondjuk. Mégis gyakran embereket nevezünk kincsnek, amikor kincsemnek, drágámnak szólítjuk meg egymást. Valahogy zsigerileg is érzi az ember azt, hogy minden tárgy igazából a szívünket szólítja meg, és a lelkünk kincsét tárja fel. A kincs nem itt van vagy ott, hanem a mi értékelésünk tesz kinccsé mindent.

A kincs felfedezésének a lehetősége a saját szívünkben van. Aki magában nem talál kincset, az hiába kutat mindenféle értékek után, sehol nem fog semmit sem találni. Néha el kell engednünk dolgokat azért, hogy megtaláljuk az igazi kincset. Ebben a kedves rabbi történetben is a kimozdulásra, az utazásra volt szüksége a főhősnek ahhoz, hogy jól találja meg a kincset, és jót tegyen vele. A Bibliában azt a hasonlatot is olvassuk, hogy az emberi életet olyan, mint a cserépedénybe rejtett kincs. Valaminek össze kell törnie ahhoz, hogy felcsillanjon, használhatóvá váljon a kincs. Máshol meg azt olvassuk, hogy olyan Isten világa, mint a földbe rejtett kincs. Ott is ásó, kapa és sok izzadság, valamint a föld megszerzése kell ahhoz, hogy az illetőé legyen a kincs. Ez a fáradozás, vagy másként szólva önfeladás az, ami kinccsé teszi a kincset. Az áldozat a kincs igazán.

Máskülönben, ha otthon kuporgunk, és a kályhánk mellé valaki odatesz egy véka aranyat, az soha nem lesz a szívünk kincse. És így vagyunk Istennel is. Kérhetünk tőle fűt-fát. Kitalálhatjuk, mi lenne nekünk jó. De ha ő maga nem lesz kinccsé, akkor ajándékai olyanok lesznek, mint a szitába mert víz. Néhány éve ezzel a címmel jelent meg egy cikk a világhálón: nincs rosszabb, mint nyerni a lottón. Egy pszichológus elmondta, hogy több nyertesnek adott már lelki segítséget. Miközben a valaha volt egyik legnagyobb amerikai lottónyeremény ötszázötven millió dollár volt, a főnyeremény megszerzése általában egyáltalán nem járt pozitív végkicsengéssel. Sok nyertes élete szerencsétlenné vált a nagy szerencsével, és megdöbbentően gyorsan elvesztették pénzüket. Mert bármennyire furcsa, az élet nem a pénzen múlik. Minden kincs igazából a szívünk kincse. Ahogy Weöres Sándor verse mondja: „Isten vendége vagy e világon!

mért nem hagyod, hogy a házigazda

minden termét sorra nyitogassa,

minden kincsét rendre megmutassa?”

Ezt adja meg Isten nekünk! Ámen.

Tebenned bíztunk eleitől fogva – Kossuth –  november 8., szerda, 13:30

Szerkesztő-műsorvezető: Fekete Ágnes

Tovább a műsoroldalra >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább