Egyéb

Túl az Óperencián - 125 éve született Ábrahám Pál - 46. hét

A november 13. és 19. közötti tartalomból.

A XX. sz elején szinte egyszerre ismerte meg a világ Kodály Zoltán, Bartók Béla, Lehár Ferenc, Ábrahám Pál  és Kálmán Imre nevét.

A Csárdáskirálynő és a Víg özvegy ugyanolyan világhírű, mint a Kékszakállú herceg vára.

Természetesen e nevek mellett , Huszka Jenő  Kacsóh Pongrácz, , Szirmai Albert és Jacobi Viktor is méltó helyen áll.

Hogy miért?   Mert a műfaj az örök emberi érzésről, a szépségről  a szerelemről , a nemes érzelmekről szól , persze mindezt sok-sok humorral  fűszerezve……  és erre az emberek a mai napig vevők.

Bár leghíresebb egyéniségeink a század elején alkottak, ismert és nagy tehetségű operett-zeneszerzőink voltak a harmincas, negyvenes, ötvenes években is. A sorba ide  kívánkozik a teljesség igénye nélkül- elsőként Ábrahám Pál, valamint Eisemann Mihály, Zerkovitz Béla, Laktai Lajos, és  Fényes Szabolcs.

Ábrahám Pál, hatalmas tehetséggel és ráérzéssel találta el a kor ízlésvilágát, s pillanatok alatt ünnepelt sztár szerzője lett, … hazai és a nyugat európai közönség számára egyaránt. Operettjei, filmzenéi ,  slágerei , örökzöld dallamokká váltak, és ami a legfontosabb, hogy ezt a népszerűséget azóta is töretlenül tartják.

 Ábrahám, az 1920-as évek közepén banktisztviselő foglalkozása mellett esténként Budapesten némafilmeket vezényelt fehér frakkban és kesztyűben, egy jazz zenekart vezetett, melynek dalai egy részét maga írta. 1927-ben zenét írt a Napkelet Asszonya című némafilmhez., mely óriási sikert aratott, ezzel megalapozta hírnevét a zenészek között. Ezután kérték fel egy jazzoperett megírására, mely az első olyan operett volt, melyben a nagyzenekar helyett egy jazzenekar foglalt helyet a zenekari árokban. A Zenebona c. mű nagy sikert aratott. 1927-ben a Fővárosi Operettszínház karmestere és házi szerzője lett. 1929—ben Németországba, Berlinbe költözött, A Viktória, a Hawaii rózsája és a Bál a Savoyban c. operettje (utóbbi kettőnek Németországban volt a premierje) nemzetközi európai sikert ért el, sőt Amerikába és Japánba is eljutott, ő vált Európa egyik legismertebb jazz zeneszerzőjévé. A Hawaii rózsája c. operettjét 67 színpadon játszották egyszerre, ami rekordot jelentett. 1930. június 16-án Budapesten, az V. kerületben házasságot kötött Feszely Jolán Sarolta Franciskával, Feszely Béla és Eibl Hermina lányával.[1]1933-ban Hitler hatalomra kerülését követően Bécsbe, majd ismét Budapestre költözött, és itt írt operetteket és filmzenéket. 1934-ben a Lila akác. c. film zenéje óriási közönségsikert aratott. 1939 elején Párizsba, onnan hajón Kubába, majd az USA-ba emigrált, ahol 1940-41-ben a New York-i Metropolitan Operához került korrepetitornak. Amerikában nem ért el jelentős sikert, két filmhez írt zenét, majd 1946-ban idegszanatóriumba került. 1947-ben még halálhírét is keltették az európai lapok. 1956-ban egy barátja segítségével visszatért Európába, Németországba, de megrendült egészségi állapota miatt már nem volt képes alkotni. Utolsó éveit egy hamburgi elmegyógyintézetben töltötte, illetve felesége Feszely Sarolta házi gondozásában. Operettjei jelenleg is repertoáron vannak Magyarország mellett számos európai országban, főként német és orosz nyelvterületeken, sőt Hollandiában, Olaszországban is.

Túl az Óperencián minden nap 9:04-től és 18:04-től a Dankó Rádióban!

Tovább a műsoroldalra>>>

Videó ajánló

Olvasson tovább