A Dal 2019

Hamar Barni - Wasted (Elpazarolt)

A 2001-ben született fiatal énekes már hatéves kora óta zenél. A lámpaláz számára nem okoz gondot, hiszen már 2013-ban szerepelt egy énekes tehetséggondozó műsorban. Első lemeze idén jelent meg. A Dal 2019 versenyében Hamar Barni saját szerzeménye, a Wasted című dal jutott a legjobb 30 közé.

A Dal 2019 legjobb 30 dala közé jutott dal címe:

Wasted (Elpazarolt)

Zeneszerző:
Hamar Barni

Dalszöveg:
Hamar Barni

Discografia:
2018 – Different

Szereplések A Dalban:
Wasted (Elpazarolt) – A Dal 2019

Dalszöveg:

Magyarul:

Jól kezdődött az este,

De megváltozott minden.

Mert az elmúlt éjszakán kissé furán viselkedtem.

Lehet, hogy pár rövid után jobban festek

Mint mindenki más 2X

Felkért téged táncolni egy amerikai srác.

Röhögtem, mert ti nem értettétek meg egymást.

Most már tudom, hogy mért dobtál el.

Tiszta lett a kép. 2X

 

Tompítom magam, az alkohollal, hogy ne legyen több stressz.

Mocskos egy érzés, mert vele vagy és vele nevetsz

Próbáltam lelépni, hátha segít ezen az egészen. És

Jól érzem magam, ha nem hallom többé a nevetésed.

 

Futottam én, mint a gyerekek.

Mert nem volt közös téma veletek.

Lassúzzatok rap zenére.

Majd eljön az idő a csaj cserére.

 

Követem az utat, amíg nem látok embert

Remélem majd jó lesz mikor véget ér ez.

Te miattad vérzek én el.

Beszélhetek én évtizedeken át,

De nem élek át több rosszat már.

Mindig lesz egy új lány!

 

Tompítom magam, az alkohollal, hogy ne legyen több stressz.

Mocskos egy érzés, mert vele vagy és vele nevetsz

Próbáltam lelépni, hátha segít ezen az egészen. És

Jól érzem magam, ha nem hallom többé a nevetésed.

 

Angolul:

Started off as something great,

I thought it was my time.

But I was such a wussy in the last 51 nights.

Maybe I will change after 20 vodka shots.

Like all the other ones. 2X

I saw you on the dance floor with that American man.

He didn’t even speak the language that you’d understand.

Now I get it cause when I looked into your eyes.

Everything was clear. 2X

 

Blindfolding myself, with the drinks on the table, not to stress.

I feel down when, I look at the two of you just dance.

I tried to leave, maybe I won’t be depressed.

Yeah I feel down when, looking at you, getting wasted with your man.

 

I was running from the crowd, where I was the only one,

Who couldn’t share his feelings, and he couldn’t share his love.

Slow dancing to rap music in the background,

But outside, the storm didn’t calm down.

 

I followed the path of the tram in the darkness.

Hoping that I will be fine when the rail ends.

You’re the reason why I feel dead.

I could brag about you for a decade of time,

But I wanna see the positive side, that

There’s always a next night.

 

Blindfolding myself, with the drinks on the table, not to stress.

I feel down when, I look at the two of you just dance.

I tried to leave, maybe I won’t be depressed.

Yeah I feel down when, looking at you, getting wasted with your man.

 

Kapcsolódó Cikkek